Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Négy kudarcra kárhoztatott kísérlet. Szolnok város kérelmei törvényhatósági jogú várossá válás tárgyában. 1922–1947

szakirodalom értékelése szinte egyöntetű abban, hogy a vegyes érzelmeket és reakciókat kiváltó törvény megszületésével folytatódott az a centralizációs tendencia, amely a dualizmus időszakát is jellemezte.14 A törvény a törvényhatóságok belső szervezetének és működésének újraszabályozása mellett a tisztviselők fegyelmi eljárását és szakmai követelményrendszerét is érintette. A törvényhatóságok újjászervezése során maximálták a vármegyei és városi törvényhatósági bizottsági tagok létszámát, számuk a vármegyékben 150-nél kevesebb és 450-nél több, törvényhatósági jogú városokban 120-nál kevesebb és 180-nál több nem lehet. Ennek értelmében, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az eddig 600 tagú vármegyei törvényhatósági bizottság létszáma 498 tagú lett, amelynek tagjai között 2/5 arányban a legtöbb adót fizető, úgynevezett virilisek voltak (180 fő), 2/5 arányban (szintén 180 fő) az összes választó közül kerültek ki a tagok, míg a szakszerűség, a vallásfelekezetek képviselete és érdekképviseleti címen 90 fő került be a törvényhatóságba. Ez a létszám kiegészült 22 fő örökös taggal, illetve további 26 fővel, akik tisztviselőként, hivatali állásuknál fogva lettek tagok.35

A központosítás irányába hatott a foispáni hatáskör további bővítése, illetve csökkentette a törvényhatósági bizottság szerepét az úgynevezett kisgyűlés létrehozása és a feloszlatás lehetősége. A törvény értelmében erősödött viszont a közigazgatás szakszerűsége, hiszen immár egyetemi végzettséget, gyakorlati szakvizsgát írt elő a tisztviselők számára, akik mindezért cserébe - ugyancsak a konzerválás jegyében - (az alispán és a polgármester kivételével, akiket 10 évre választották) élethossziglani megbízást kaphattak.

Az 1929. évi XXX. törvény megpróbált egyfajta választ adni a leggyorsabban fejlődő rendezett tanácsi státuszú városok 1920-as években felerősödő, törvényhatósági jog iránti törekvésének problémájára is. A törvény 37. §-a szerint az eddigi rendezett tanácsú város „megyei város” elnevezést kapott, és a jogszabály lehetővé tette, hogy „a belügyminiszter azokat a megyei városokat, amelyeket fejlettségüknél fogva arra alkalmasaknak ítél, kérésükre és a törvényhatósági bizottság meghallgatása után kiveheti a vármegye vagyonfelügyelő hatósága alól, és azokat közvetlenül saját hatósága alá rendelheti’’?6 Szolnok példája is azt igazolja, hogy az elnevezésben bekövetkezett változás nem jelentett gyógyírt a felhalmozódott sérelmekre, és mindez természetesen nem oldotta fel a törvényhatósági jogú és a megyei jogú

BOJTOS Gábor [2012]; MAGYARY Zoltán [1942] 110. p.; ZACHAR PÉTER Krisztián: Autonómia és központosítás Magyarországon 1919-1944. In: Autonómiák Magyarországon 1848-2000. I. köt. (Szerk.: Gergely Jenő) Bp., 2005. 70. p.

BOJTOS Gábor [2012]

1929. évi XXX. törvénycikk a közigazgatás rendezéséről. 1000 év törvényei (internetes adatbázis) CompLex Kiadó Kft. http://www. lOOOev.hu/index.php?a=3&param=7794 (Megtekintés dátuma: 2013. aug. 4.)

215