Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)
TANULMÁNYOK - ARI ILONA– KISSNÉ MIKES ÉVA: „Holtomiglan – holtodiglan” – Házasságkötési szokások a mezőtúri esketési anyakönyvek alapján. II. rész
készítette el a rigmusoknak és az előre megbeszélteknek megfelelőt alkalmazta. Jó memóriát kívánt az eseményekhez igazodó, hosszú rigmusok megtanulása, de egy-egy váratlan eseménynél rögtönözniük is kellett. Példának következzen a már említett gyűjteményből egy ritkaság, a „rikkantás”.47 Rikkantások útközben: „1. Piros rózsa borúidba, Mostan vagyunk indulóba! 2. Madár száll a fatetőre, Most megyünk az esküvőre! 3. Napamasszony kicsi kertje, Piros rózsa nyílik benne, Piros rózsát leszakasztom, Megesküszik a menyasszony!” A vőfély szolgálatáért korábban természetbeni ellenszolgáltatást kapott, Mezőtúron ez a legtöbbször egy díszes korsó volt. Ma inkább a pénzbeli javadalmazás a jellemzőbb. Hogy már a korai időkben is mennyire szükség volt a násznagyok, illetve a vőfélyek korlátozó munkájára a sokszor boros fővel duhajkodó vendégek féken tartására, bizonyítja egy, a városi elöljáróság elé kerülő ügy, büntetés kiszabását tartalmazó jegyzőkönyvi részlete: „Anno 1794. 25-a Auguszti. Armás Szabó István a ’ Szűts György lakodalmába véghez vitt illetlen maga viseléséért és atta teremtette rút káromkodásáért, meg intetett 25 páltzával”.48 A koszorús-párok vagy régebbi kifejezéssel, nyoszolyó-párok általában az iljú pár rokonságából, baráti köréből kerültek ki, mégpedig nemek szerint, azaz a menyasszonyhoz tartoztak a nyoszolyólányok, és fordítva. A nyoszolyólányok eredetileg nem csak a ceremónia fényét voltak hivatva emelni, ahogy ezt ma gondolnánk. A régmúltban élő hiedelem szerint, megtévesztésül kellett körbevenniük a menyasszonyt, hogy az ártó szellemek NAGY Zoltán vőfély gyűjtéséből. BODOKI FODOR. 1978. 63. p. Az eredeti forrás a korábban még teljesebben meglévő városi levéltárban lévő „Prothocollum Inquisitionale et Sentetionale continens omnis generis Deliquentium Casus et Sententias ab Anno MDCCCXXXIV.”, és a szerzők által szerencsére a részleges megsemmisítés előtt néhány részletében lemásolt jegyzőkönyvekből való. 199
