Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ–SZIKSZAI MIHÁLY: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye élelmiszeriparának történetéhez. I. rész

avatkozni. A hibákat végül kiküszöbölték és a minőség-ellenőrzés is elfogadhatónak találta a próbagyártás során készült martfűi söröket, a köztudatban azonban valahogy mégis elterjedt, hogy ezek a sörök nem olyan jó minőségűek, mint az eredeti Aranyhordó. A későbbiekben gyártott sörök azonban rácáfoltak erre a rémhírre, ugyanis a Martfűn gyártott Aranyhordó sör ugyanolyan finom volt, mint az eredeti.20 A sörgyár ünnepélyes avatására 1985. augusztus 17-én került sor. Az eseményen megjelentek az országos és megyei állami- és pártvezetők, az avatóbeszédet pedig Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese tartotta. Először Pálffy Dezső, a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezután következett Faluvégi Lajos megnyitó beszéde. A Minisztertanács elnökhelyettese először augusztus 20-a előtt tisztelgett.21 „...- Különös jelentőséget ad ennek az üzemavatásnak - folytatta a Minisztertanács elnökhelyettese a mezőgazdaságban dolgozók ünnepéről szóló szavaihoz kapcsolódva, - hogy éppen a napokban nyitotta meg kapuit a 70. OMÉK, ez a kiállítás pedig egyáltalán nemcsak a mezőgazdaság, hanem a feltörekvő élelmiszeripar seregszemléje is. Ennek a - népgazdasági szempontból létfontosságú - törekvésnek a martfűi beruházás igen fontos összetevője. Ez a beruházás akkor kezdődött, amikor az országban kényszerűségből a hasonló fejlesztésekből nem sok kezdődhetett - ennek a gyárnak a megvalósítása mégis zöld utat kapott. Nem véletlenül: a kezdeményezők lépése az elsők között volt azokon az új utakon, amelyeken mások mellett járnunk kell, hogy országunk az egyre nehezedő világgazdasági feltételek között is versenyképes maradhasson. Mezőgazdaságunk termékeit itthon és külföldön is csak akkor tudjuk a megfelelő módon értékesíteni, ha feldolgozó üzemeket építünk. A szükséges pénzügyi fedezet megtalálásához választottak új, járható utat a martfűi gyárat létrehozó gazdasági társulás tagjai: adottságaink kihasználásához nemcsak az „állami pénzre” vártak. Különösen figyelemre méltó, hogy egy termelő üzem létrehozására, termékei értékesítésére mezőgazdasági üzemek, áfészek, kereskedelmi vállalatok együtt vállalkoztak...” Faluvégi Lajos ezután átadta a sörgyár főcsapjának jelképes kulcsát Csatos Ferencnek, az üzem dolgozójának.22 Faluvégi szavai mögött már burkolt célzásokat sejthetünk a magyar gazdaság válságáról, hiszen a jövőben már nemcsak az állam segítő Szolnok Megyei Néplap, 1985. július 29. 176. sz. Az akkori elvárásoknak megfelelően megemlítette az államalapítást, de a szocialista alkotmányról, az új kenyér tiszteletéről és a mezőgazdaságban dolgozók helytállásáról is beszélt. Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus 18. 194. sz. 121

Next

/
Thumbnails
Contents