Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

ADATTÁR - BOJTOS GÁBOR: Szolnok városa a „NAGY HÁBORÚBAN” – A hátország élete és annak tükröződése a helybeli ferencesek História Domusában

A sajtóban is megjelentek szórványosan adatok hősi halált halt katonákról. Ha egyéb helyen nem szerepelt, akkor forrásként az újságot jelöltük meg. Nagyon fontos adatbázist jelent(ett) a Veszteségi lajstrom. A kutatók dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a Cseh Nemzeti Könyvtár oldalán elérhető az elektronikus adatbázis.124 Mi a probléma a 305 fős áldozati számmal? 1926-ban, a hősi szobor felavatása kapcsán megjelent újságcikk így fogalmaz: „Szolnok város 1.200 hősi halottja tiszteletére emelt hősi emlékszobor leleplezési ünnepélyére személyesen jelent meg József kir. főherceg, tábornagy, és a kormányzó képviseletében báró Abale Ferenc altábornagy kíséreteikkel”.125 dr. Kovács Alajos 1932-ben publikált írásában azt írja Szolnokról, hogy „a hősi halottak (...) számát legalább is 2 %-ra lehet tenni (576fő)”.126 Ha segítségül hívjuk a statisztikát, és egyéb, más (alföldi) települések veszteségi adatait feldolgozó munkákat, a következő - mindenképpen elgondolkodtató - adatokat kapjuk: • az 1910-es népszámlálási adatok szerint Szolnokkal (28.778 fő, ebből 14.067 férfi) kb. azonos népességgel bír Jászberény (29.675 fő, ebből 14.992 férfi), valamivel kevesebbel Mezőtúr (25.835 fő, ebből 12.947 férfi) és Törökszentmiklós (25.086 fő, ebből 12.548 férfi). A fent említett települések köztudatban forgó veszteségi adatai: Jászberény: 850 fő, Mezőtúr: 1.038 fő, Törökszentmiklós: 925 fő. Míg Magyarországon a háború során a férfilakosság átlag 3 %-a esett el, tűnt el, addig ezeken a településeken a következő arányokat látjuk: • Jászberény: 5,66 %, Mezőtúr: 8,01 %, Törökszentmiklós: 7,37 %. (Ugyanekkor: Vásárhely: 7,9 %, Szentes: 8 %, Orosháza: 10,7 %).127 Ha mindehhez hozzávesszük az elvégzett munkánk során felkutatott áldozatokat (Törökszentmiklós: 58 fő, Mezőtúr: 31 fő), akkor a megyei településeknél az arányszámok még magasabbak lesznek. http://kramerius.nkp.cz/kramerius/Welcome.do (Letöltés dátuma: 2011. márc. 2.) Szolnoki Újság, 1926. október 14. 2. p. KOVÁCS Alajos: Szolnok város népességének összetétele. In: Magyar Statisztikai Szemle, 1932. 5. szám. - május. 327-345. p. SZENTI Tibor: Vér és pezsgő. Harctéri naplók, visszaemlékezések, frontversek, tábori és családi levelek az első világháborúból. Bp., 1988. Online változat: http://mek.oszk.hu/08700/08715/pdf/08715.pdf (Letöltés dátuma: 2012. jan. 11.); MAKÓ Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai. Hódmezővásárhely, 2004. 36-45. p. 353

Next

/
Thumbnails
Contents