Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása

század vége, XVII. század eleje óta található jelenlegi helyén alig néhányszáz méterre a négyszállási telektől, illik megtalálnunk, hogy hol lehetett korábban.

Tény, hogy a Jászság területén sem azokon az Árpád-kori településeken, ahol nem települt meg jász lakosság, de területük beleolvadt a jász települések határába, sem azokon a jász településeken, amelyek a török hódoltság időszakában elpusztultak és később nem telepítették őket újjá, egyetlen egy templomot nem állítottak helyre és nem építettek helyettük kápolnát. Köveiket, tégláikat elhordták és beépítették. A négyszállási templom köveit a XVIII. század elején épülő jászdózsai templom alapozásába és falaiba építették bele. Csupán egyetlen egy olyan egyházi épületet ismerünk, aminek a helyébe újat építettek, a jászdózsai Sarlós Boldogasszony halmon álló, a XVI. század közepén elpusztult gótikus templomot. Ennek pedig feltehetően nem a helyiek „kiemelkedő hitbuzgalma” lehetett az oka, hanem egy olyan hagyomány, amely még a XVIII. században is kötelezte az immár új települési helyükön új templomot épített híveket a korábbi templomuk kápolna formájában történő helyreállítására.

Jászdózsa belterületétől északra, alig két kilométerre Tarnaörs irányába feküdt Miske, helyi tájnyelven Méske'66 település, amely sohasem tartozott a Jászsághoz, 1546-ban nem, 1570-ben pedig pusztaként írta össze írta össze a

hajója. Azonban a régészeti leletek arról nem vallanak, hogy az Árpád-kori templom megújítása kikhez köthető, a megmaradt lakossághoz-e vagy a jászokhoz. Jászdózsai találkozásaink alkalmával Bóna Istvánnal többször is szerencsém volt beszélgetni erről a kérdésről. Sajnos középkori sírleleteket csupán abban az 5 x 5 m-es szelvényben tártak fel, amellyel a bronzkori teli (a Kápolnahalom ugyanis eredetileg egy bronzkori település erődített része) rétegeit kutatták meg. A Bóna -Stanczik és teamjük által feltárt Árpád- és középkori sírok szinte kivétel nélkül melléklet nélküliek voltak, az ásatási jelentés nem is említi azokat. Bartalos Gyula 1893-ban, majd ugyanő Seemayer Vilibalddal (a Magyar Nemzeti Múzeum segédőrével) és Hild Viktorral 1895. szeptember 26-30. között korábban már végzett ásatást a Kápolnahalmon. Hild is megjegyezte, hogy körülbelül 100-120 cm mélységben Ny-K-i tájolású csontvázakat tártak fel. „Eszközöket, melyekről felismerhetők volnának, nem találtak.” Hild leírása alapján arra lehet következtetni, hogy az egyik sírban egy bronz gyűrű volt, egy másikban ,fiatal női csontváz bal füle helyén egy bronz (Seemayer szerint legirozott) fülbevaló volt”, feltehetően egy s-végű hajkarika, s egy szórvány „bronz drótból való filbevaló” is került elő. Hild felsorolt még két fontos régészeti leletet: egy vas ereklyetartó- és egy bronz ereklyetartó keresztet. STANCZIK I. 1975. 168-171. p. Utóbbiak párhuzamai ugyanis a négy szállási I. számú jász temetőből kerültek elő.

PESTY F. 1978. 69, 72-73. p. „A község határjában létező helynevek közül említést érdemlenek... „temető dűlő” - mely hely a község éjszak nyűgöd oldalán ‘A mrtfőldnyire lévén, részint a hagyomány szerint a mai napon is található csont maradványokból - egy ott létezhetett temetőt sejtett, mely ismét a mai községtől eső távolsága miatt egy más községnek (: valószínűleg Méske-nek a mai pusztának nevén :) fennállását illetőleg igen régi időbeni létezését igazolja. ”

48