Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „A földért harcolni kell!” Adalékok a második világháborút követő földosztás történetéhez

A földreform felülvizsgálatának napirendről történő levételét szolgálta a tömegakciók és a telekkönyvezés meggyorsítása mellett a földigénylő bizottságok 1947. február 1-jével történt feloszlatása. Ezután már csak az UFOSZ helyi csoportjaihoz86 lehetett fellebbezést benyújtani vitás ügyekben.87 A döntően kommunista és parasztpárti befolyás alatt működő, újbirtokosokat tömörítő szervezet azonban magától értetődően meghiúsított minden földosztást felülvizsgálni szándékozó törekvést.88 Ennek a megyei újság címlapján is hangot adtak: „Az UFOSZ nem veszi tudomásul ezeket a kisembereket sújtó és törvénytelen határozatokat és utasította az érdekelt újgazdákat, hogy maradjanak földjeiken, melyeket 1945. évben juttattak számukra. ”89 Arra az esetre, ha a földeket visszaítélő határozatokat nem vonnák vissza, kilátásba helyezték, hogy „az új gazdák tömegakarata fog a juttatott személyeknek megfelelő védelmet nyújtani, de mindenképpen érvényesülni fog az UFOSZ azon akarata, hogy földet vissza nem adunk!”.90 A telekkönyvezés 1947 őszére a megye szinte minden településén megtörtént és ezzel a földvisszaperlések kérdése végleg eldőlt. A földosztásról szóló rendelet megalkotói maguk is tisztában voltak azzal, hogy egyes szűk határú községekben sokaknak nem jut majd föld. Az ebből eredő problémákat országon belüli telepítés megszervezésével is igyekeztek enyhíteni. 1945 őszén a földigénylő bizottságok első országos kongresszusán Veres Péter a folyamatban lévő telepítések kérdéséről szólva az alábbi megállapítást tette: „Eddig az egész országban 21112 család jelentkezett, de több is fog jelentkezni. Itt néhány szavam van a földigéhylő bizottságokhoz. A telepítési hivatalok panaszkodnak, hogy némely faluból nem életrevaló telepeseket küldenek, hanem cigányokat (óriási lárma, „ki a cigányokkal”), akiktől meg akarnak szabadulni, [...] Magyarország legjobban veszélyeztetett területeire, a zirci, előszállási, hercegfalvi papi földekre, Albrecht főherceg E szervezet kiépítése a forint bevezetését követően vett lendületet JNSZ vármegyében. Míg 1946. áprilisában még csak hat megyei településről jelentették működését, addig szeptemberre már csak három helyen nem létezett helyi csoportja. JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 3. ő.e. Jegyzőkönyv a Szolnok megyei választmányi gyűlésről, 1946. április 28. ill. JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 1. ő.e. Jelentés az 1946. szept. hónapban a tömegszervezetekkel kapcsolatban folytatott tevékenységről, 1946. JNSZML MKP ir. X. 40/i. 11. ő.e. Az UFOSZ megyei titkárának körlevele az MKP helyi szervezeteinek, 1947. február 18. JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 1. ő.e. Jelentés a tömegszervező 1947. február havi munkájáról, 1947. március 12. A régi birtokosokat védi a Megyei Földhivatal és az Országos Földrendező Tanács. In: Tiszavidék, 1947. jún. 26. Uo. 432

Next

/
Thumbnails
Contents