Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - CZÉGÉNY ISTVÁNNÉ–SZIKSZAI MIHÁLY: Fejezetek Szolnok vízellátásának és csatornázásának történetéből
a folyó iszapos vize - még áradás idején is. A várostól gondozott „merigetőkre” jártak a kiöltözködött vízhordó lányok... Sárgaréz vasalással díszes vállhorogjükről függött le a fehérre sikált két vödör. A keskeny járdán lépten-nyomon találkozott velük az ember. A cselédlányok is szívesen jártak vízért a merigetőre, sőt ezért még sáros időben is kiöltözködtek... ”. Vízhordó látta el a városházát is, 1851-ben Molnár Magdaléna évi 40 Ft fizetést kapott, hogy vízzel lássa el az épület személyzetét.1 A Molnár utcában (ma Szapáry utca) a gyalogos vízhordóktól szinte alig lehetett közlekedni, ezért 1892-ben a város vezetése elrendelte, hogy a kocsik által használt kőút, valamint a járda között a vízhordóknak egy padlójárdát készítsenek. Később még arról is intézkedtek, hogy a nedves, csúszós folyóparton a vízmeregetők testi épségének védelmére, falépcsőket építsenek. Az utóbbira valóban nagy szükség volt, hiszen 1881-ben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok egyik híre arról szólt, hogy egy cseléd vízmeregetés közben a jeges vízbe zuhant és csak a szerencsének köszönhető, hogy társai hamar kimentették. A folyóvizet általában fahordókban, faedényekben tárolták, a benne lévő iszaptól vagy összetört timsó hozzáadásával, vagy tiszta, fehér színű vásznon átszűrve szabadították meg. Voltak, akik úgy itták a vizet, ahogy a folyóból kimerték. Természetesen szép számmal akadtak ásott kutak is a városban. Szolnok 1874-es térképén legalább öt gémeskút jelzése látható, a Fő útról nyíló Nagy rózsa úton, a Tehén és a Szél úton, valamint a Disznó piacon. A lajtos kocsikat megtöltötték vízzel a Tisza partján, majd a fogyasztókhoz szállították és az ott álló fahordókba engedték. Vízhordó lajtot használt a csendőrség is, amelyet 1864-ben egy Szügyi Imre nevű ember összetört.2 A lajtos kocsi használatát Szentesi Tóth Kálmán karcagi polgármester visszaemlékezéséből ismerhetjük meg: „A vizes hordók nyitott elejű fabódékban voltak elhelyezve. A bódé nyílásán a kocsis betolt egy soha meg nem mosott facsatornát és a lajt oldaláról levett vederrel a lajtvizet a csatornánál beeresztette a hordókba... A víz nem volt kifogástalanul tiszta... de azért jóízűen ittuk és senki sem hitte, hogy az ilyen víztől... valaki betegséget kaphat... ”. Ha tudták volna elődeink, hogy mennyi betegség hordozója található a folyók és ásott kutak vizében, bizonyára rá sem néznek, és másfajta nedűt fogyasztanak. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (továbbiakban: JNSZML) Szolnok város ir. Tanácsiilési jkv. 1851. nov. 15. 444. sz. JNSZML Szolnok város ir. Tanácsülési jkv. 1864. jún. 17. 378
