Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása

nekik, hogy a Heves vármegyében lévő Szentkozmademjén szállásba - amelyben állításuk szerint csak nekik van saját házuk és udvartelkük, amely azonban más lakóktól elhagyott, teljesen puszta, a boszniai részekből kihozott, köznéven családnak nevezett foglyaikat, mint jobbágyokat letelepíthessék. A beiktatási parancsot 1408. szeptember 26-án adták ki és október 4-én Négyszállási Kompoltot és Lászlót beiktatták a birtokba.93 Alig több mint negyven évvel később Négyszállási Kompolt László, az 1407-ben nemesített Négyszállási Kompolt jász kapitány unokája, végrendeletileg Bálint, Mihály, Bertalan és János négy szállási filiszteusoknak adományozta egyebek mellett a Szentkozmademjénben bírt birtokrészét (porciones suas possessionarias in descensibus Zenthkozmademyan et Negsallas), amely többé már nem volt nemesi birtok, ugyanis a megajándékozottak minden bizonnyal nemtelenek voltak, következésképpen az adományt, csak „jász módon” birtokolhatták.94 Kozmadamjánszállásának a jászok által birtokba vett Árpád-kori templomának alaprajza (Selmeczi László: Egy eltűnt jász település nyomában. A Jász Múzeum Évkönyve 1975-2000. Jászberény, 2001. 131. nyomán) GYÁRFÁS I. 1883. 181-182, 553-554, 555-556, 558-559. p.; BENEDEK Gy. 1997. 277-279. p. GYÁRFÁS I. 1883 . 621-622. p.; BENEDEK Gy. 1997. 308-310. p. 33

Next

/
Thumbnails
Contents