Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)
TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közigazgatása és a megyeháza története 1878 és 1930 között
kormánytól elvben független megyegyűlés 10 főt választhatott a bizottságba, míg a többi 5 tag ugyancsak a vármegye által megválasztott tisztviselőkből (alispán, főjegyző, tiszti ügyész, főorvos, árvaszéki elnök) került ki. A közigazgatási bizottság széleskörű hatalommal rendelkezett a vármegye életében, hiszen e testület ellenőrizte a törvények betartását, gondoskodott a kormányzati rendeletek és megyei szabályrendeletek végrehajtásáról, irányította a megye tisztviselőit, a közigazgatás apparátusát, vagyis egyszerre képviselte az államhatalmat és a helyi közigazgatást. A kormányzati érdekek megyei érvényesítője a belügyminiszter által kinevezett főispán lett, míg a közigazgatási bizottság a közgyűléssel szemben is nagyfokú autonómiát élvezett, megsemmisíthette az alispán, vagy a községek határozatait, anélkül, hogy a megyei képviselők szankciókat foganatosíthattak volna a testület ellen. E megoldással egy olyan vidéki közigazgatási struktúra jött létre, amelyben a végrehajtó hatalom szándéka érvényesült inkább, és a vármegye autonómiájának csupán töredéke maradt meg. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a törvényhatóságok területét szabályozó, és magát Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét is életre hívó 1876. évi XXXIII. te. is az állam hatáskörének kiszélesítését, a közigazgatás területi egyenetlenségeinek felszámolását és a korábbi autonómiák (Jászkun Kerület) integrációját volt hivatott megvalósítani.6 Ezzel a folyamat azonban nem állt meg, egy évtizeddel később a megyék önállósága tovább csökkent. A közigazgatás újbóli centralizációját jelentette az 1886. XXI. te., amely nemcsak kiszélesítette a főispánok hatáskörét, hanem a vármegyei önkormányzat belső ügyvitelének és pénzkezelésének ellenőrzését is a belügyminiszter illetékességébe rendelte.7 A főispán a központi végrehajtó hatalom képviselőjeként a törvényhatóság területén az állami közigazgatás érdekeinek legfőbb képviselője lett. Az állam befolyása a megyék életében tovább erősödött, míg a községekben mindinkább a főispánt képviselő főszolgabíró befolyása érvényesült. 1890-ben Tisza Kálmán bukása után gróf Szapáry Gyulát nevezte ki az uralkodó miniszterelnökké. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei származású kormányfő személye - aki mögött közel két évtizedes kormányzati tapasztalat állt, és nagyfokú közigazgatási rutinnal is rendelkezett - a vármegye érdekérvényesítő képességének növelésére látszólag kedvező garanciát nyújtott. Ám Szapáry, aki Magyar Törvénytár 1875-1876. évi Törvényczikkek. Corpus Juris Hungarici. (Szerk.: Márkus Dezső) Magyar Törvénytár 1000-1895. Millenniumi emlékkiadás. Bp. 1896. 483. p. Magyar Törvénytár 1884-1886. évi Törvényczikkek. Corpus Juris Hungarici. (Szerk.: Márkus Dezső) Magyar Törvénytár 1000-1895. Millenniumi emlékkiadás. Bp. 1897. 367-390. p. 309
