Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - BOTKA JÁNOS: Kunok-jászok katonáskodása és bandériumi hagyományai

Hertelendy Gábort 1808-ban 66 éves korában tábornokká nevezték ki. Ettől az évtől a Nádor-huszárok ezredese Illéssy Sándor lett. József főherceg ezredének rangját, előkelőségét és katonai tudását nagy ünnepi szereplések is mutatják. Ezek alkalmával kiválasztottként képviselte a hazát és az uralkodót. Például 1814-ben a szövetségesek Párizsba történő bevonulásakor I. Ferenc császár és király a tisztelgő csapatok élére a Palatínus Magyar Huszárezredet rendelte. „Az egész francia főváros megbámulta a pompás magyar huszárokat.”. 1815 októberében Ferenc király és császár I. Sándor cár és III. Frigyes porosz király pest-budai látogatása alkalmából a Rákos mezején tartott katonai szemlén szintén a kitüntetettek között meneteltek a jászkun huszárok, a Palatínus Ezredet ekkor maga József főherceg vezette. Ezekben az évtizedekben a Jászkun Kerületek katonái számára az igazi rangot a nádori ezredben történő szolgálat jelentette. Ez a megítélés nagymértékben összefüggött a főherceg személyével és a Jászkunsághoz fűződő kapcsolatával is. Mások számára is vonzó volt azonban a főhercegi regiment. Csak érdekességként említjük meg, hogy Görgey Artúr is szolgált 1836 és 1845 között a 12. huszárezredben. A nádor-huszárok egészen az 1860-as évekig (főként 12. számú huszárezred elnevezéssel)59 az egész birodalom egyik legrangosabb katonai egységét alkották. egyszerűsített címere. A körirat is változott: „K. K. PALATINAL HÚSZ. RGT. N.12. RECHN. KANZL.” JNSZML Túrkeve Acta Militária. Leszerelő levelek 1815. rsz. 1221. István főherceg 1848. szeptember 25-én a nádori hivatalról lemondott, amelyet azután már nem töltöttek be. (Vö. 1867. VII. tv.) 57

Next

/
Thumbnails
Contents