Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
ADATTÁR - CSEH GÉZA: I. világháborús haditettleírások Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vitézi Székének iratanyagában
Vitézi cselekedetem leírása, melyért az L osztályú vitézségi ezüstérmet nyertem jutalmul „Bevonultam 1914. évi július hó 28-iki mozgósítás alkalmával a 29. honvéd gyalogezredhez, mely csapattest I. zászlóalja 1. századával 1914. augusztus 2-án a szerb harctérre mentem, hol az első tűzvonalban harcoltam egész 1914. szeptember hó 18-áig, mely napon a szerbekkel vívott szuronyroham alkalmával egy kézi bomba a jobb szemem kiütötte és ezen sebesülés folytán mindkét szemem világát elvesztettem, minek következtében mint minden katonai szolgálatra alkalmatlan, 100%-os rokkant állományba helyeztettem. A harctéren töltött, fentebb jelzett másfél havi idő alatt részt vettem az ezredem, illetve századom összes hadműveleteiben, mint első rajvonalbeli csatár. Harcoltam ütközetekben, közelharcokban, szuronyrohamokban és kézitusákban. Teljesítettem előőrsi, tábori őrsi és járőrszolgálatotokat, nem kevesebb, mint 13 szuronyrohamban és kézitusában vettem részt. Ezen harcokban véghezvitt vitézi tetteimért 1917. év folyamán a vak katonák országos intézetében előléptettek tizedessé, ugyanott kaptam meg az I. osztályú vitézségi ezüstérmet. Kelt, Jákóhalmán, 1924. évi december hó 20-án. Tóth Mihály - Jászjákóhalma (29. honvéd gyalogezred) Tóth Mihály” K. Szabó Imre - Karcag (4. cs. k. hegyi tüzérezred) „1915. áprilisban bevonultam önként katonának a 68. gyalogezredhez, Szolnokra. Onnan elvitték ezredünket Prágába. A 68. gyalogezredtől visszahoztak Budapestre a 4. hegyi tüzérezredhez. Kiképzésünk után levittek engem az olasz harctérre. Ott voltunk mindaddig, amíg a szerbekkel meg nem kezdődött az 1915-iki [1915. évi] harc, ekkor elvittek bennünket a szerb harctérre, innen betegen bekerültem Magyarországra, felgyógyulásom után az ezredemhez [visszakerültem]. Ekkor beosztottak a 4-18-adik (?) hegyi tüzérezredhez és a 2-ik üteggel lementem az orosz harctérre és ezzel voltam a háború végéig. A II. osztályú bronzérmet azért kaptam, amiért önként vállalkoztam hírszerző járőrbe, mert az oroszok folyton ellőtték a telefonvezetékünket és nekem az volt a feladatom, hogy a legnagyobb ellenséges tűzben is megtartsam 531
