Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
ADATTÁR - CSEH GÉZA: I. világháborús haditettleírások Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vitézi Székének iratanyagában
Galíciába vezényelték az ezredet. Végül 1918 kora tavaszán visszarendelték az olasz frontra, a Piavehoz a 68-asokat. Részt vettek a balszerencsésen végződött júniusi Piave-átkelésben, és az életben maradottak innen, az Isonzó-frontszakaszról térhettek haza a november 3- án létrejött fegyverszünet után.17 A 13. cs. k. Jászkun Huszárezred csupán három hétig, 1914 augusztusában harcolt a szerb fronton. Ezután Lódz-Krakkó, majd Limanowa térségében, 1915-ben Bukovinában, 1916-ban a galíciai Luck és Swiniuchy városok körül küzdöttek az orosz hadsereg ellen. 1916 novemberétől a gyergyói határvidéken, később a Gyimesi-szorosban és a Hosszú-havason harcoltak a románokkal és az oroszokkal szemben. 1918-ban, májusban az ezredet az olasz frontra szállították, és itt, Assiago térségében az olaszoknál sokkal kitartóbb és jobban felszerelt angol csapatokkal kellett felvenniük a harcot. A huszároknak az első világháborúban már csak ritkán adódott alkalma a hagyományos lovasrohamokra, ezért többnyire gyalogosan, a korabeli katonai szóhasználat szerint, mint „gyaloghuszárok” harcoltak. Esetenként a kozákokkal lovas összecsapásokra is sor kerülhetett, ám az olasz front hegyei között szinte kizárólagosan gyalogsági feladatokat láttak el. Mivel a hegyvidéki hadműveletekre alkalmas, speciálisan kiképzett ausztriai ezredek nagy része már 1914-15-ben a Kárpátokban kivérzett, vagy a Przemysl-erődrendszer elestekor fogságba került, az olasz hadüzenet után sok Jász-Nagykun-Szolnok megyei katonát irányítottak át a megmaradt különleges alakulatokhoz. így került a 4. cs. k. hegyi tüzérezredhez a karcagi K. Szabó Imre, akinek hőstett leírását ugyancsak közöljük. A hegyvidéki harcokban azonban a 68. közös és a 29. honvéd gyalogezred Alföldről sorozott legénységét is bevetették. Közülük jóval többen haltak meg a kőomlások következtében, fagytak meg a -30 fokos téli hidegben, vagy zuhantak le a sziklákról, mint ahányan az ellenséges fegyvereknek estek áldozatul. Szám szerint mégsem a Doberdó-fennsík és az Isonzói front borzalmas körülményei követelték a legtöbb emberéletet, hanem az 1914-15-ben lezajlott galíciai és bukovinai hadműveletek. Itt ugyanis nem százezres, hanem milliós nagyságrendű hadseregek harcoltak egymással. Az orosz túlerővel szemben a Monarchia hadereje már a háború első szakaszában véglegesen megroppant. 1916-tól kezdve az osztrák-magyar hadvezetés csak jelentős német támogatással tudott mind a keleti, mind az olasz fronton nagyobb offenzívát indítani. A hőstett leírásokban ismertetett hadi tények túlnyomó része is az orosz frontszakaszokhoz kötődik. UDOVECZ Gy. 2007. 27-41. p. 513
