Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Egy görög származású országgyűlési képviselő Túrkevén 1849-ben

védelmében vérem nem ontám, az nem rajtam múlott. Én szívesen mentem volna harcba is. ”.48 Hosszú útjaik során a legtöbb helyen csapatukat örömmel és szeretettel fogadták a helyi lakosok: „Mindenütt utunkban, hol elvonultunk, a falusi nép szíves üdvözlettel fogadott „Isten hordozza szerencsével” volt a sztereotip kívánat. A nők könnyeztek, mert mi eltávozott kedveseikre emlékeztettük őket, de sokan bennünet is szántak. Több helyt a vett bor árát sem fogadták el. ”.49 Meghatónak találta a somogyiak vendégszeretetét, amellyel fogadták őket: „Éljenek a derék somogyiak! Megérdemlik, hogy e szép földet lakhassák, mely Isten minden áldásában bővelkedik. Mi jól esik a fáradt, az átázott és idegen utazónak szíves emberekre találni, kik mosollyal, őszinte szavakkal ismerősül, rokonul üdvözlik, szívesen mindennel ellátják, marasztalják, s kik tőle baráti búcsút vesznek, és megígérhetik, hogy őket megfogjuk látogatni. ”.50 Pompéry János írásában számos kritikai megjegyzés is olvasható. Már első bejegyzései között fontos helyet foglal el parancsnokuk Bezerédy Kristóf őrnagy személye, akiről igen lesújtó a véleménye. „És ehhez még az átok járul, hogy e sereget a bornírt és gőgös Bezerédí Kricsi őrnagy vezérlendi. ”51 Elítéli a katonáival való kegyetlenségét és gőgös magatartását: „Kricsi, miután a minisztérium rendeleteket bocsájt ki, parancsokat osztogat, a minisztérium címe „tisztelt”, az övé nagyságos, méltóságos.”.52 De bírálatából kijut Csány Lászlónak is, aki fegyver helyett csupán lelkesítő proklamációkat küld. Nem ért egyet az új főparancsnok rendelkezéseivel, s bírálja, hogy a tisztek ,fövegrózsájukon V. Ferdinánd betűjelét viseljék. A nemzetőrség a királyi hatalom propondiuma, ez a nemzet belereje, a nemzet erejének egyik szignifikációja. Hát ha interregnum, hát ha a király kiskorúságban kormányzó le end? Az ország címere illeti a nemzetőrt. ”.53 Véleményét nem csupán a naplójában rögzíti, hanem rendszeresen küldi tudósításait a Győrben megjelenő „Hazánk” című folyóiratnak is. Egyik naplóbejegyzésében a következőket olvashatjuk: „[Július] 31-én írtam IV. levelemet, melyben a győri filiszter nemzetőrség azon lelketlenségét, hogy 48 Uo. 49 Uo. 2. p. 50 Uo. 5. p. 51 Uo. 1. p. 52 Uo. 3. p. 53 Uo. 5. p. 220

Next

/
Thumbnails
Contents