Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - SEBŐK BALÁZS: Szolnok iparosítása és az első ötéves tervidőszak (1950–1954)
egyetemek általában nem a fővárosokban működnek, ráadásul azt a közismert tényt is kifejtették Erdeinek, miszerint ha akkoriban valaki Budapesten végzett, már nem szívesen akart vidékre menni dolgozni. A tárgyalás után még bizakodó szolnoki elöljárók 1956. szeptember 9-én kapták kézhez a kérésükre adott elutasító határozatot, amelyben Erdei Ferenc azt ajánlotta, hogy „ne folytassanak további harcot a határozat megváltoztatásáért.’’'’ Igaz ugyan, hogy az 1956-os események után, decemberben pl. a Tiszavidék című lap még cikket írt az egyetem fontosságáról, de a döntés végleges volt és az egyetem végérvényesen elhagyta a várost.71 Talán a szolnoki KME sorsa is mutatja, hogy ebben az időszakban egyetlen település sem versenyezhetett Budapest fejlesztési lehetőségeivel, hiszen még azt az egyetemet is visszatelepítették a fővárosba, amely - jóllehet, komoly elhelyezési nehézségek árán is - de megtelepedett és meggyökeresedett egy vidéki városban. Ráadásul az egyetem itt elhelyezett közlekedésmérnöki kara (a vasút-üzemmémöki és a gépjármű-üzemmérnöki tagozattal) jól beleilleszkedett volna Szolnok, mint régi „vasutas város” profiljába és az egyetem „teljes felfutása” idején itt tanuló 1100-1200 fős hallgatóság újabb perspektívákat nyújthatott volna a város további fejlődése, fejlesztése terén. Ezt a decentralizációs elképzelést tehát még akkor is megváltoztatták, amikor az már jó úton haladt volna a vidéki megerősödés felé. A tervidőszak egyéb főbb eseményei és a felmerülő problémák Az OT 1952. szeptember 20-án kelt és Nógrádi Lászlónak, a IX. Beruházási Főosztály vezetőjének kézjegyével ellátott levelében közli a Népgazdasági Tanács Titkárságával az 1953-as és 1954-es évekre tervezett beruházásokat. Ennek alapján Szolnok városa a következő ipari beruházásokra számíthatott:- TVM befejezése 1953-ra (5 millió Ft)- Szolnoki Szalmacellulóz Gyár befejezése (8 millió Ft)- Közlekedési Műszaki Egyetem felépítése (82 millió Ft)- Szolnok vasútállomásának bővítése 1954-től- „több nagy ipari üzem” és új nagy ásványtároló építése 1954-től A megye egyéb területeire tervezett beruházások 1953 és 1954 évekre:- Karcag, téglagyár építése (19 millió Ft)- Mezőtúr, kenderfonoda építése (43 millió Ft)- Mezőtúr, Mezőgazdasági Gépészeti Technikum (9 millió Ft)- Törökszentmiklós: mezőgazdasági gépgyár továbbfejlesztése (2,4 millió Ft)- Jászárokszállás és Jászberény: terményraktárak létesítése (4,5 millió Ft) 71 Uo. 28. p. 212