Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

ADATTÁR - Győri János: Adalékok a jászkiséri reformátusok letelepedéséről Ómoraviczára / 363. o.

A feljegyzések alapján József napkor (március 19-én) indultak el a csoportok. Útközben nagyon sok nehézséggel kellett megküzdeniük. így az utazás több, mint egy hónap leforgása alatt történt. Forrásaim alapján április 24-re, Szent György napjára érkeztek meg. Csak a családtagjaikat és állataikat vitték magukkal. Nagykőrösre érve ajánlották nekik Tóth Józsefet jegyzőnek, míg tanítónak Daru Istvánt. Mindkettőjüket magukkal vitték Ómoraviczára. A földosztást Szalay József mérnök végezte 1786 tavaszán. A föld kimérése után elkezdték építeni a lakóházakat, majd utána a középületeket. Ebben az évben felépült a községben az iskola, valamint az ideiglenes parochia is. 1786. november 20-án érkezett Ómoraviczára az első lelkészük, Halasi Gózon József, így indult meg az új élet Omoraviczán, sőt 3 évig adómentességet is kaptak, s aláírták az úrbéri szerződést is Lengyel Mihály bíró, Juhász Péter, Kun István, Szarka Mihály és Boros Mihály. A lakosság lélekszáma is szépen szaporodott. 1788-ban 394 család, létszáma: 1.894 fő, 1797 végére a lélekszám 2.595-re nőtt. Sajnos nagyon nagy volt a gyermekhalandóság, viszont a jászkunságiak letelepedése még sok éven át tartott. Ómoravicza még ma is nagy részben magyar település. Igen felemelő érzés volt 1967. szeptember 20-án, amikor megjelentek az őshazában Jászkiséren, a jelenleg Omoraviczán élő lakosok. Nagy figyelemmel hallgatták az általam ismertetett régi Kis-Ér történetét. E találkozásnak a vége az lett, hogy a következő évben a jászkiséri reformátusok mentek el a Bácskába. így szoros kapcsolat alakult ki a két település között. Az első ittlétük alkalmával mesélték el, hogy ők is mindig Kossuth-pártiak voltak. Kossuth Lajos emlékének őrzését Nagy Tibor ómoraviczai magyartörténelem szakos tanár mesélte el nekem 1996-ban, amikor a 210 éves jubileumi évfordulón a községünkből Omoraviczán járt 5 tagú delegáció tagja voltam és a kopjafa avatási ünnepségen a delegáció nevében köszöntöttem őket. E kalandos történet pedig a következő: Ómoravicza Helyi Közösség közgyűlése határozta el, hogy Kossuth halálának 100 éves évfordulójára, 1896. augusztus 20-ra a falu történetének emlékére és kegyelete jeléül, Kossuth-szobrot állít. Kossuth Lajos a szabadságharc lánglelkű apostola 1894. március 20-án halt meg Torinóban. Községünk a magyar haza nagy fiának, nemzetünket szerető édesapjának tekintette. A gyászhír hallatára Vojnits Dezső úr az Ómoraviczai Önsegélyegylet elnöke javasolta a szobor felállítását: „Ebben, a többféle nyelvű nép által lakott megye egyik legmagyarabb községében, Omoraviczán, Kossuth Lajosnak tehetségünk szerint egy szerény kis szobrot emelni dicső dolog lenne." 367