Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Fülöp Tamás: A „Karcagi precedens.” Szolnok megye rizstermelő szövetkezeteinek megmozdulása az 1956-os forradalom időszakában / 245. o.

Az ügy ezzel azonban korántsem ért véget: egy nappal később a Tán­csics téesz küldöttsége jelent meg a karcagi forradalmi tanácsnál, s a delegáció ugyanazzal a követeléssel és fenyegetéssel fordult a testület vezetőjéhez. A városi párttitkár és a begyűjtési hivatal vezetője óva intette Dankát az újabb igények teljesítésétől, mert tisztában voltak azzal, hogy a Táncsics téesz már beszolgáltatott terményeinek visszaadása most már valóban lavinát indíthat el a karcagi téeszek körében, s ezt követően minden bizonnyal a település vala­mennyi rizstermelőcsoportja hasonló igényekkel fog fellépni. 118 Az elnök ­egyelőre felsőbb utasítások és egyértelmű országos vagy megyei állásfoglalás hiányában - végül ezzel a küldöttséggel is arra a megállapodásra jutott, hogy a jelképes beszolgáltatási ár visszafizetésével a tagoknak vissza kell adni a be­adott rizsük 50%-át. A döntés hatása nem maradt el, s ettől a naptól kezdve egymást érték a karcagi rizstermelő szövetkezetek, majd termelőszövetkezeti csoportok küldöttei a forradalmi tanács elnökének irodájában. „Elnök közli, hogy a Szabadság és Táncsics tsz-ben valósággal anarchia van. Osztanak mindent." - jellemezte a város termelőszövetkezeteiben uralkodó november eleji hangulatot a karcagi forradalmi tanács 1956. november 2-i ülé­séről készült jegyzőkönyv. Ilyen előzmények hatására született meg a tanács kollektív döntése arról, hogy a karcagi forradalmi tanács „a termelő­szövetkezeteknek, termelőszövetkezeti csoportoknak egyéni termelőknek a B. jegyre beadott nyersrizs 50%-át 250 Ft térítés ellenében, mivel a raktárakban nagy mennyiségben van nem megfelelő körülmények között, visszaadja" . n9 A helyi hatalmi-közigazgatási rendszer néhány nappal korábban megalakult új, legfelsőbb intézménye, látva azt, hogy a szükséges terménymennyiség a telepü­lés raktáraiban rendelkezésre áll, a téesztagság soraiban kialakult feszültségek csillapítása érdekében 1956 november elején úgy döntött, hogy a Szabadság és Táncsics téesz mellett, a további 19 karcagi téesz, téeszcsé, valamint a rizst beszolgáltató egyéni termelők - a mázsánkénti 250 Ft-os beadási ár visszafize­tésével - visszaigényelhetik az általuk beadott rizs 50%-át. E döntés értelmé­ben Karcag téeszei és egyéni gazdái összesen 15.565 mázsányi nyersrizst kap­hattak vissza a terményforgalmi vállalat raktáraiból. Mindez kiegészült a Kar­cagi Hántoló- és Őrlőmalomból a termelőknek visszaszolgáltatott 72 vagon és 31 mázsa „rizsa"-vdl is (sic!). 120 Karcagon a Danka István vezette forradalmi tanács a beszolgáltatási és szabad felvásárlási ár különbözetét a beadott rizs 50%-ában állapította meg, de ezt a különbözetet a termelők elsősorban nem 118 Uo. 119 Uo. 120 Uo. 279

Next

/
Thumbnails
Contents