Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)
TANULMÁNYOK - Csikós Gábor: „Gazdák! Ne zárkózzanak el Önök a munkás elől!” (A munkásság érdekérvényesítési törekvései Jászárokszálláson az 1910-es években) / 93. o.
halála kapcsán is úgy emlegették a családot, mint amelynek tagjai „előkelő birtokosok. " 55 A Térjék család példáján láthatjuk tehát, hogy a gazda - munkás ellentét korántsem volt olyan éles, mint azt a későbbi időszakban ábrázolni igyekeztek. A jászárokszállási közéletből több olyan példát is említhetnénk, mely a gazdák birtokosok szociális érzékenységét mutatja, de talán legplasztikusabban ez a Terjékeknel mutatkozik meg: a testvérek közül egyik sem folytatott felsőbb iskolai tanulmányokat, mégis hasznos tagjai lettek a községi tanácsnak s támogatói a munkásrétegeknek. Annak a munkásrétegnek, mely egyre inkább öntudatára ébredt, s - még ha ilyen gazda támogatók gyámkodása mellett is - hasznos tevékenységet fejthetett ki, egyre erősödött önálló érdekképviseleti igénye. A tárgyalt korszak elején úgy alakultak az események, hogy ennek megvalósítására megvolt a reális esély. Munkás - iparos szervezetek Jászárokszálláson Bár bizonyos vélemények szerint Jászárokszálláson már az 1890-es években is működött Kubikos kör, ez a szervezet teljes illegalitásba kényszerült. 56 1896-ban ugyan felmerült a munkáskör megalapításának gondolata, de a Belügyminisztérium végül nem hagyta jóvá a szervezet alapszabályzatát. 57 Kiss József tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy 1896 decemberében mégis sikerült végigvinni a Kubikos Kör megalapítását 264 taggal és küldöttekkel, a februári és szeptemberi kongresszusokon. Megemlíti, hogy az országjáró kubikosokból, cséplőmunkásokból és aratókból szerveződő egyesület, eredményes bérharcot folytatott. 58 1898-ban valóban szól egy jelentés arról, hogy a községben a Népszavának és a Világszabadságnak nincs ugyan előfizetője, a szociáldemokrata Földmívelő című lap viszont jár Bobák Mátyásnak, a munkáskör pénztárosának. 59 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban található egyesületi mutatóban azonban semmi sem utal ennek a Kubikos Körnek a létezésére, valószínűleg nagyon kontrollált keretek között működött. Az első bejegyzett munkásegylet megalakulására egészen a XX. század első évtizedéig kellett várni. Jászárokszállás és Vidéke, III. évfolyam, 12. szám. 1911. III. 19. Adatok Szolnok megye történetéből, 1980. 253. p. SZML Jászsági felsőjárás főszolgabírói iratok, 1228/1899. KISS József: Jászkun agrárszocialista mozgalmak 1896-1897. 1969. 108. p. SZML Jászsági felsőjárás főszolgabírói iratok, 1898/1552. I. 2. 107