Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Elek György: Üllő, Üllőlapos és Berek – Tájtörténeti áttekintés / 25. o.

valamikor az 1980-as évek végén zárták be, bár a hatalmas gödör legalább két évtizedig a kommunális hulladék lerakója (volt). A csővezetékes „közműjellegű gázszolgáltatás" országos fejlődésével, újabb feltárásokra került sor. Az 1960-as években, Berekfürdő határában, a Berek területén végeztek további sikeres mélyfúrásokat. Az itteni földgázmezőből kitermelt gáz, az 1970-es évektől a Debrecen-Szolnok-Budapest gázvezetékhez csatlakozva jutott el a „felhasználókhoz".

101 A Berekben épült „gáztelep" vagy „gázkút" (gázkitermelő) a falutól északra található. Összegzés Az Üllő és Berek története akár sűrített Tiszavidék-történet is lehetne. A tájtörténeti emlékként itt maradt meder környékén, és az általa körbefogott félszigeten, az őskortól kezdve kimutatható az emberi közösségek jelenléte. A csiszolt kőkorszak népei ugyanúgy lakóhelyül választották (Ködszállás), mint az Üllő közvetlen környezetében hat halmot is felépítő réz- vagy bronzkori emberek. A honfoglalást megelőzően avarok telepedtek meg itt, de a Kárpátmedencébe érkező magyarok szállásainak, s az ezekből kialakuló Árpád-kori falvaknak a nyomait is megtaláljuk. Az Üllő mellé települő népek sorát a 13. század közepén beköltöző, s száz év múlva már állandó szállásokon, kevéssel később pedig házakból és sátrakból „épített" falvakban élő kunok zárják (Orgondaszentmiklós). A 16. században, Szolnok várának 1552. évi elfoglalása, illetve a hódoltság megjelenése előtt, az Üllő környékén öt, a kun Kolbászszékhez tartozó település virágzott, mintegy 1.500 lakossal. A hódoltság másfél századát, nem kevés hányattatás mellett csak egyetlen falu, Madaras élte túl. Az elpusztult községek határa Madaras tulajdona lett, illetve a délnyugati irányban található Karcag óriás-határába olvadt, s főként az utóbbitól való 10-12 kilométeres távolság miatt, az itt feldűlőzött szántóföldeken már a 18. század második felében megindult a tanyásodás. A területen egyébként is hamar, a 18. század közepétől kimutathatók az emberi beavatkozás nyomai. Az elégtelen vízutánpótlás és a 17. századi elhanyagoltság miatt csökkenő vízfelületű, elmocsarasodó holtágban, gátépítéssel segítették, gyorsították meg a száradást. A gátat 1765-ben említik először, az Üllőt pedig 1852-ben osztották ki a lakosoknak. Vagyis a meder közel száz év alatt lett maradéktalanul megművelhető terület. Addig felsőbb utasítás nyomán sikertelenül próbálkoztak benne erdősítéssel, azt követően járulékföldként (dinnyeföld), s végül, a 19. század közepéig kaszálóként hasznosították. A víztől körbefogott Berek területén több falu osztozott, bizonyára szántóként hasznosították. A névadásnak alapul szolgáló fás, ligetes jellege a 17. század végére eltűnt, ugyanebben a században legelőnek hasznosították, amely CSÁNYI Sándor: Iparfejlődésünk három évtizede. In: Karcagi krónika. Fejezetek a város legújabbkori történetéből. Karcag, 1976. 127-133. p. 49