Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Elek György: Üllő, Üllőlapos és Berek – Tájtörténeti áttekintés / 25. o.

feladatra inkább az állatállomány megőrzése miatt szemelték ki. Kedvező talajára a madarasiak kertet ültettek, a karcagi Berekét szántóföldnek osztották ki. A folyóhordalék homok kitermelése a 19. század közepén kezdődött meg, és egészen az 1980-as évek elejéig tartott. A legnagyobb beavatkozást az 1920-as években elindított szénhidrogén kutató program bereki munkálatai jelentették. Az ekkor feltárt gyógyvíz és földgázkincs, vagyis a terület adta lehetőségek mezőgazdasági, ipari és turisztikai jellegű kiaknázása egy új települést teremtett. Az 1992. július 1. óta önálló Berekfürdő lakossága kb. 390-400 háztartásban élő, valamivel több, mint 1.000 lélek. Nyáron - lévén üdülőfalu - több tízezer embernek tartózkodási helye, de állandó megélhetést úgy tűnik, másfél-kétezer embernek biztosíthat. Az Üllő délkeleti, Berekfürdő és Karcag külterületéhez tartozó részéről bátran elmondható, hogy „víz- és ember formálta táj". A kétszáz év alatt művelésre alkalmassá tett területen, napjainkra felszaporodtak a vízzel kapcsolatos műtárgyak. A partokon és a mederben is csatornák futnak végig, víztározó létesült benne. A mesterséges „tájelemek", az öntözőberendezések, a csatornahálózat sok kilométeres szakaszai, az 1990-es években lezajlott (újabb) tulajdonosi változással használaton kívül kerültek, s elhagyatottságuk miatt rontják a környék arculatát. A mederben lévő legelőt ma a Hubai és társa Kft. hasznosítja, az általuk beindított bio-állattenyésztő telep (szarvasmarha, juh, kecske) jelentheti a terület további, jellegének megfelelő, célszerű kihasználását. A parton emelkedő Pincés halom országos védelem alá került, a Szentmiklósi halmot azonban évtizedek óta nem vigyázza senki. Utóbbit, - amely középkori temető nyomait rejti -, táj szépészeti és kegyeleti okokból is illenék helyreállítani, a rajta csúfolkodó árkokat, gödröket betemetni, gyepesíteni. Az Üllő észak felé, a már említett határgáton túl, Madaras település felé továbbfutó része a Hortobággyal, illetve Kunkápolnási mocsarakkal szomszédos. Az innen érkező vízutánpótlásnak köszönhetően, a meder itt egyes szakaszokon remekül megőrizte a két-háromszáz évvel ezelőtti állapotokat. Igaz, itt is gyakorta botlunk betonból készült „vízművek"-be, sőt kibetonozott medrű csatornába, de nagy hosszúságban találkozunk mocsaras, nádas laposokkal is, melyek partján kb. 40-50 éve (itt-ott) erdőt ültettek, más részein nádat vágnak, a meder oldalait kaszálják. A korabeli írott források alapján ilyennek képzelhetjük az Üllőt a 18. század közepén, s bizonyos, hogy a terület igazi értékét, az innen várható „hasznot" ez jelenti. Mindenképpen érdemes lenne tehát, a Kunkápolnási mocsarakhoz kapcsolva országos védelem alá venni, megóvni, hiszen „élő múzeum", táj történeti emlék. 50