Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 21. (Szolnok, 2006)

TANULMÁNYOK - Sebők Balázs: Az erőltetett iparosítás korszaka Jászberényben az élet- és munkakörülmények tükrében / 167. o.

„lakásfelderítéseket" továbbra is folytassa, valamint a lakások rendbehozatalát és a leválasztásokat a tél beálltával is folyamatosan végezzék. 68 A két jászberényi nagyüzem részére megépített 90 lakás körül is komoly problémák adódtak, ugyanis ezek közül, több már az átadás pillanatában, lakhatatlan állapotban volt. 1954 februárjáig a megépült 90 lakásból,, csak 53-ba költözhettek be a lakók, ebből 24 lakásban teljesen átnedvesedett, felhullámosodott a parketta, de a többi lakással is volt valamilyen egyéb gond: némelyikben „a víz- és villanyberendezés éppen csak megvolt." Ezeket, a lakhatatlan lakásokat átvették, majd rögtön kiadták a TMK 69-nak rendbe hozásra. Történt ez azokkal a lakásokkal, amelyekben még egyetlen percet sem lakott senki, és amelyekért hatalmas beruházási összegeket fizettek ki. Az Aprítógépgyárnak 1954 februárjában összesen 18 lakása volt, amelyből 17-be be is költözhettek a dolgozók, míg egy lakást „különböző alkalmakra" tartottak fenn. Érdemes megemlíteni, hogy ekkor 20 jászberényi lakás szovjet tisztek részére volt kiutalva, amelyek közül 11 be is volt bútorozva. Voltak olyan dolgozók is a városban, akik a kiutalt üres lakásokba be sem költöztek, mert sokallták a lakbért. A Városi Tanács a város területén található romos épületek felújításával, valamint nagyobb lakásokból való leválasztással is próbált újabb lakásokat nyerni a meg nem épült tervlakások helyett. Azonban a lakásínség miatt már fel kellett vetni azt is, hogy össze kellene írni Jászberényben azokat a személyeket, akiknek mind bel- mind külterületen van lakása és mindkettőt „lefoglalja". 70 A lakáskihasználás a város területén ebben az időben 95 %-os volt, de számos család élt ekkor lakhatatlan, egészségtelen lakásban vagy egy­egy nyári konyhába összezsúfolva. A Jászberényi Városi Tanács VB Kommunális Csoportja szerint, ekkor mintegy 400 új lakással lehetett volna csak kielégíteni, a legnehezebb helyzetben lévő dolgozók lakásszükségleteit. 71 A városi tanács VKG-csoportjának 1956. augusztus 11-én kelt jelentése szerint, a város legégetőbb problémája a lakáskérdés és a közművesítés. Az állami lakásépítések elmaradása miatt, egyre nagyobb számban osztottak ki házhelyeket: 1955-ben 108 házhely (ebből 60 a Dinamit tér, Áldomás utcában), 1956 első felében 22 házhely került kiosztásra és 62 építési engedélyt adtak ki. SZML Az MDP Jászberényi Pártbizottságának iratai. 1955. október 25. 5-6. p. Megjegyzés: a „leválasztások" alatt a nagyobb lakások több kisebb lakássá való szétválasztását kell érteni. Tervszerű Megelőző Karbantartás SZML A Jászberényi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai. 1954. február 26. 164­166. p.; SZML 42-2-22. A város ipari üzemeinek munkájával, a kereskedelemmel és a város önellátásának helyzetével kapcsolatos iratok. 1949. december 22.-1956. június 20. Jelentés a Jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyárnál tartott együttes vizsgálatról 1955. február 2-9. 15. p. SZML A Jászberényi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai. 1954. február 17. Jelentés a kommunális munkákról. 173. p. 191

Next

/
Thumbnails
Contents