Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
ADATTÁR - Pozsonyi Zoltán: Karakter a karrier tükrében? Vincze Lajos életpályája (és személyisége) / 307. o.
megszületéséig Hajós Katának megtiltották az ügy szóba hozását. A „nagyobb gyűlés" határozata után az esküdtek felkérték a tanácsülésen tiszteletét tevő Illéssy Jánost, a nő megfegyelmezésére (amit később Laczka János tett meg helyette). 35 A kapitányi feddés után nincs arra utalás, hogy Hajós előhozakodott volna anyagi igényeivel vagy Vincze apaságával. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy 1790 késő őszén himlőben meghalt a kis (Vincze) Zsuzsi. Nem tudni, Vincze Lajosnak kellett-e magyarázkodnia otthon Győry Zsófiának, aki talán a legnehezebben élte át a hosszan elhúzódó, kínos történetet. Majd' húsz év múlva, 1808 végén már semmilyen külső hatásra nem volt szüksége ahhoz, hogy meggyőződjön férje hűtlenségéről. A (nem először) megcsalt nő a Jászkun Kerület közgyűléséhez írott terjedelmes levelében (8. forrás) kertelés nélkül leírta férje és szolgálónője Türke vibe szökését. A búcsúzás nélküli éjszakai távozásnál azonban nagyobb súlya volt annak, hogy az alkalmi pár, egy húszezer forintos adóslevelet is magával vitt, az ékszereken és az elkötött lovon túl. Győry Zsófia állítása szerint, a gonosz szobalány szexuális viszonyt alakított ki férjével, s teherbe is esett. Nyilván nagy meglepetést (talán nevetést) váltott ki a közgyűlésen megjelenő magas rangú tisztek között a fordulatokban bővelkedő, de koránt sem romantikus történet. (Győry Zsófia még azzal is megvádolta férje szeretőjét, hogy mérget kevert a kávéjába!) A megalázott nő egyrészt szobalánya felkutatását, s kiadatását, másrészt az adóslevél visszaszolgáltatását követelte. A közgyűlés - talán nem véletlenül ismét egy olyan bizottságot küldött ki Túrkevibe, amelynek tagja volt a nagykun kapitány. A „terepszemle" után megfogalmazott hivatalos jelentés szerint a nő nem szült gyereket Túrkeviben, s a vizsgálat idején már nem is tartózkodott a nagykun mezővárosban. A kihallgatás során Vincze Lajos elismerte a lopást, de ragaszkodott egy bíróság előtti tényfeltáró vizsgálathoz. A sorok között tehát Győry Zsófia minden vádját - a szülés kivételével - beismerte a kéttagú deputáció. 37 Az eset - finoman szólva - nem tett jót kapcsolatuknak, Győry Zsófia férje iránti bizalma valószínűleg örökre elveszett. Házasságuk nyitottságát jelzi egy Csepy Zsigmond nevezetű, a családdal szoros kapcsolatban lévő személy Vincze Lajoshoz írott levele (10. forrás). A rövid írás azért SZML V-501/a. Túrkevetan. jkv. 688/1790. Uo. 714/1790. MOL X. szekció - mikrofilmtár A 2453. Halálának időpontja: 1790. 11. 10. A matrikula bejegyzése szerint a gyermek törvénytelen volt. SZMLIV-1/a. JKKözgy.jkv. 819/1809. 316