Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)
TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor:Török közigazgatás Magyarországon: A szolnoki szandzsákbégek története II. / 9. o.
alatt maradt a sereggel, amíg Székely augusztus 29-én az aznap Székesfehérvárt elfoglaló Haszánnal tárgyalt erdélyi fejedelmi kinevezéséről. 46 Miután Székely megkapta török részről uralkodói megerősítését, megindult Haszánnal Erdély irányába. A nagyvezír szeptember 25-én szedte fel pesti táborát, célja pedig az új fejedelem által megígért várak, Lippa, és Jenő feletti fennhatóság átvétele volt. A sereg négy nap múlva, 29-én érkezett Szolnokra, ahol átkelt a Tiszán és a Körös felé vonult. Haszán Szarvasnál kapta a hírt, hogy Habsburg csapatok Pestet bevették, és már Budát támadták. A nagyvezír azonnal visszafordult, s ismét átkelve Szolnoknál sietett az ostromlott város megsegítésére. Azonban Pestet már nem sikerült visszafoglalnia, ezért téli pihenőre vonult Belgrádba. 7 Bektás a további eseményekben is tevékenyen részt vett: kíséretet adott Székely Mózesnek a harcok során török segédcsapatai élén és csak a fejedelem brassói veresége (1603. július 17.) előtt hagyta el a tábort. 48 Bektás temesvári beglerbégként epizódszerepet játszott a Bocskai felkelés előtti török tárgyalásokban is. Bocskainak volt egy rabja, Murád (akit Pecsevi emírnek nevez), vele folytatott beszélgetést a Habsburgok erőszakoskodásáról. Bocskai arra utalhatott ezzel, hogy korábban megfosztották erdélyi birtokaitól, és két éven át „tisztességes fogságban," őrizetben tartották Prágában. Ekkor az emír azt javasolta, hogy Bocskai küldje el a szerdárhoz, majd ő elhozza segítségére az egész oszmán sereget, és behelyezteti Erdély fejedelemségébe. Bocskai István valamikor 1604 tavaszán útnak indította rabját 46 PAPP S. 1999. 47 PAPP S. 1999.; TÓTH S. 2000. 351-354. p.; GYÁRFÁS I. 1885. 178-179. p. 48 ISTVÁNFFY M. 1962. 425. p.; Székely Mózes hatalomátvételéről, és Bektás szerepéről a hadjáratban lásd: SZAMOSKÖZY I. 1981. 299-415. p., EOE 5. 49-53. p., KŐVÁRI L. 1863. 138-148. p., PAPP S. 1999.; Bektást említi még Nagy Szabó Ferenc memorialéja. In: Erdély öröksége 3. Bp. 1993. 25, 28. p., valamint Erdélyi történelmi adatok 1. Kolozsvár, 1855. 78., 82. p. (továbbiakban: ETA 1.); Szamosközy szerint a temesvári pasa végig kitartott Székely mellett, és csak akkor hagyta el a hadszínteret, amikor Brassónál már teljesen reménytelennek látta a helyzetet: „Bektás pasa [...] Mózes csapataitól külön szállt táborba, meg sem kísérelte a fegyveres összecsapást, hanem mikor társa csatavesztését látta, ő maga is cserbenhagyta Mózest, akitől a szerencse már amúgy is elpártolt. Elmenekülése előtt megüzente Mózesnak, hogy inkább saját életének megmentésére gondoljon, ne a reménytelen csatára, és amíg lehet [...] próbáljon menekülni vele együtt." SZAMOSKÖZY I. 1981. 406. p. Kővári szerint „a ravasz Rádultól követek érkeztek, felszólították Bektás basát, ne támadja meg őket, mert a vajda az osztráktól török oltalomba kívánkozik térni." Ennek a cselfogásnak köszönhetően nem mentek a török csapatok harcba. — KŐVÁRI L. 1863. 145. p. Az Erdélyi Országgyűlési Emlékek leírása szerint a tatárok elszaladtak, míg Bektásnak álöltözetben kellett elmenekülnie EOE 5. 53. p.; Szamosközy szerint a menekülő Bektás vitte a vereség hírét Gyulafehérvárra. SZAMOSKÖZY I. 1981. 417. p. 20
