Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)
TANULMÁNYOK - Kürti László: A jászok pusztai állattartása a Felső-Kiskunságban a 18-19. században / 47. o.
A csikós vallomásából azt is megtudjuk, hogy az ezután lopott marhák hogyan kerültek hozzá. Elmondása szerint éppen borozgatott a cethali csárdában, amikor a lopott marhákat három betyár odahozta neki. Muhi a marhákat nem vette át, hanem felajánlotta elhajtásukat Benére a „ládányi barom közé Szeleczky Pista cserényéhez", amely akkor a „Mogyorósnál állott." Szeleczky nyilvánvalóan félt a lopott marhák tartásától és nem akarta az 5 állatot gulyájában tartani. Muhi a marhákat továbbvitte az „Örkényi Mezőbe Obornyák Pista elibe". Ott az állatokat elosztották: Muhi három állatot hagyott ott 37 forintért, mivel 22 forinttal az Örkényi pásztor adósa volt. A megmaradt állatokért a pénzt, ezüst húszasokban, Tatárszentgyörgyön vette fel Csömöri János jelenlétében. Valamelyest megerősíti a ládányi csikós vallomását az Örkényi pásztor által tett vallomás: „A legközelebb múlt (1827) esztendőben Katalin napja tájban, mikor az első hó esett, Jászladányi szilaj csikós Muhi József, három darab marhát, úgy mint: 1 fejős tehenet, 1. idei borjút, és 1. másodfü tinó borjút hajtott hozzám Benéről és által adta nékem a Rétben, az Örkényi erdőnél Béres Mihály bojtár-társamnak jelenlétében. Én ugyan elsőben azon 3 darab marhát tőle el nem akartam venni, de mivel Muhi József nékem 22 forintommal adós volt, melyet más módon tőle meg nem kaphattam, hogy netán pénzemhez jutthassak, azon 3 darab marhát azután csak elvállaltam, és egynehány napra utána Béres Mihály bojtár társamnak jelen létében rá fizettem Muhi Józsefiek még 6 forintot ezüstben, így mind a 3 darab marháért öszvesen 37forintot adtam. " 88 Az eset és a teljes jegyzőkönyvi anyag a 19. századi bűnügyi krónikákhoz ad értékes adatokat. Kétségtelen, hogy özvegy Doroginé és a csikós közötti kapcsolat igen szoros volt, de sajnos nem tudjuk meg, hogy a cethali csárda átvétele előtt miért kellett otthagynia a benei csárdát. Az biztos, hogy egymást már korábbról ismerhették. Megtudjuk, hogy a csárdabérlők, ha nem kaptak hosszabbítást, vagy ha a bérlet nem volt számukra jövedelmező továbbálltak és egy másik, sokszor szomszédos csárdában próbálkoztak. Fontos az is, hogy bizonyítékot kapunk a pásztorok, a rablók, és csárdások orgazda tevékenykedéséről. Ha az egyik pásztor vagy csárdagazda nem akarta a szerzett marhákat átvenni - erre utal a benei csordás Szelecky István esete, aki nem volt hajlandó a lopott állatokkal gazdálkodni - akkor a pásztor keresett egy másik orgazdát. Arra is kapunk támpontot, hogy megértsük a pásztorok közötti függő viszonyt: hasonlóan a csárdabérlőkhöz, egymásnak folyton el voltak adósodva. 76
