Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)

TANULMÁNYOK - Fekete István: A szolnoki ősrepülőktől, a „Killián” Iskola megalakulásáig I. / 137. o.

és hosszasan beszélgettek. Minden bizonnyal szóba kerülhetett köztük a kormányzóhelyettes szárazföldi csapatoknál teendő látogatása, amit már 20.-ra meghatároztak számára, és a 25. jubileumi harci repülőbevetés ügye. Mivel erre a napra előzetesen nem adtak le „igényt" harc feladatra, Jány vezérezredessel arra a megállapodásra juthattak, hogy ha lenne bevetés, akkor azt az elsők között végrehajtja, ha pedig nem, akkor befejezettnek tekintik repülő szolgálatát. 50 Este 7 és 8 óra körül Csukás őrnagy osztályparancsnok bridzselni hívta Horthy főhadnagyot, Szabó századost, és Bán laky főhadnagyot. Amikor a vendégek megérkeztek már Csukás őrnagyon kívül a helyiségben tartózkodott Pirithy tartalékos főhadnagy, ismert vadász és MALERT pilóta is. Pontosan 21.00 órakor megcsörrent a telefon, Csukás vette fel, a beszélgetés után közölte, hogy 20.-ra mégis érkezett bevetési parancs, egy-egy, He 46-os felderítő gépet kell egy-egy vadászgép-párnak kísérnie. Ki következik, kérdezte az osztályparancsnok? Horthy és Bán laky főhadnagy urak felelte Szabó százados. Ezzel a bridzspartinak vége lett és futott a bevetés híre az „illetékesekhez". A századparancsnok felkészítette a két géppár parancsnokot. A feladat az volt, hogy 4.55-ös indulással a Szvoboda légterébe küldött két, He-46-os közel­felderítőgépet négy vadászgéppel (két géppárral) kell kísérni, 500 méteres magasságon (rossz időjárás esetén, 1500 méteren). A kísérés befejeztével jó időjárás esetén Szvoboda és Kamenka légterében végrehajthattak „szabadvadászatot" is, olyan megkötéssel, hogy 1 10 perc elmúltával, azaz 07.30 órára vissza kellett térni a repülőtérre." Tóth János címzetes őrmester a V-421 Héja típusú, „Sheriff-nek becézett gépen, 4 óra 40 perckor, Horthy főhadnagy, Bodó András főtörzsőrmester hangármester, Kocsis István törzsőrmester főszerelő. Mészáros Ferenc tartalékos szakaszvezető segédszerelő, továbbá Kovács János címzetes őrvezető, Landesz József honvéd és Bebesi Antal tartalékos szakaszvezető jelenlétében végrehajtotta a motorpróbát. Ezt követően 4 óra 55 perckor, a V-421-es fölszállt, őt követte Nemeslaki őrmester repülőgépe."­Az ilovszkojei repülőtéren az erdő északi oldalán a vadászok, a délin pedig a közel-felderítők települtek. Mivel a kérdéses napon a felderítőgép motorjával kisebb probléma volt, ezért annak felszállása késett. Később, amikor Horthy főhadnagy meglátta az előírt magasságra emelkedő felderítőgépet, úgy tervezte, hogy egy szűkített fordulóval zárkózik majd fel a kísérendő gép mellé. A Héja azonban az élesen bedöntött balfordulóból, jobbra pördült, majd háthelyzetbe került és onnan az orrát leadva bal dugóhúzóba „esett". Körülbelül másfelet M. SZABÓ Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő (1938-45) 190. p. TOBAK Tibor: A „Dongó" sztori II. TOP GUN 1999/6. szám.; Valamint: M. SZABÓ Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő (1938-45) 195. p. M. SZABÓ Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő (1938-45) 196. p. 168

Next

/
Thumbnails
Contents