Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 19. (Szolnok, 2004)

TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor: Török közigazgatás Magyarországon: a szolnoki szandzsákbégek története I. / 9. o.

török segítségért folyamodnak, azzal a céllal, hogy megakadályozzák Dobó István erdélyi vajdai, illetve Zaberdin Mátyás váradi püspöki kinevezését. Ugyanezen év július 31-én Petrovics Péter arra kéri Mohamet (Mahmud!) szolnoki béget, hogy „emberét, kii levelekkel a budai basához küld, oda elkísértesse, neki pedig a tiszántúli vidékre legalább ezer lovast küldjön. " 4I Petrovics ekkor tért vissza Lengyelországból, és Szeghalom mellett vert tábort, hogy felkészüljön a Ferdinánd elleni háborúra. 42 Ehhez kért segítséget a környékbeli törököktől, valamint a budai pasától. A segítséget Mahmud meg is adta. Egy augusztus 2-án kelt magyar nyelvű levélben a kolbászszéki kun kapitány azt jelentette, hogy látta a szolnoki bég seregeit, amint Petrovicsot kísérték. Szerinte a csapatok célja Várad, vagy Erdély lehetett. 43 Időközben Tojgun a magyar követeket a szultánhoz utasította, valamint Budáról és Hatvanból küldött hadat, amely a szolnoki és szegedi szandzsák seregéhez csatlakozott. Gyárfás szerint Petrovicsot a helyi nemesség nem támogatta tervében, ráadásul a Csongrád mellett táborozó budai pasát a szultán, a magyar követ. Johann Malvezzi, útján „lebeszéIte' , a további segítségről. Emiatt Petrovics, kinek a táborát elhagyta a szolnoki bég is, vereséget szenvedett Nyüvednél Zaberdintől és Zay Ferenctől. 44 Petrovics a csata után munkácsi várába vonult vissza, majd onnan Krakkóba menekült. 4 ^ Mahmud legkésőbb 1556-ig lehetett Szolnok élén, ugyanis Istvánffy szerint Szigetvár ostrománál (szeptember 8.), egy magyar kitörés alkalmával négyórányi csatában többek között Mehmed szolnoki bég is megsebesült. 46 A sebesülését túlélte, 1557-ben Szolnokon kelt levelében gazdag jutalmat ígért Kerecsényi László gyulai várkapitánynak, ha török kézre adja Gyula várát, azaz HORVÁTH (Hatvani) Mihály: Magyar történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltár és a burgundi könyvtárból. In: Magyar történelmi emlékek 3. Pest, 1859. 16. p.; GYÁRFÁS 38.; SZILÁGYI Sándor: Erdélyi országgyűlési emlékek 1. köt. Bp„ 1875. 452. p. (Továbbiakban EOE) FORGÁCH Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról Ferdinánd, János, Miksa királysága és II. János fejedelemsége alatt. Bp. 1982. 86. p. (Továbbiakban FORGÁCH); Gyárfás szerint Petrovics Nagy-Túron várta a törököket (GYÁRFÁS 37. p.) PAPP Sándor: Die Verleihungs-. Bekräftigungs- und Vertragsurkunden der Osmanen für Ungarn und Siebenbürgen. Bécs. 2003. 69-70. p. (Továbbiakban PAPP 2003.) Forrás: Haus-. Hof- und Staatsarchiv. Hungarica425 B fol. 92. GYÁRFÁS 37-39 p.; EOE 2. köt. 454. p. EOE 2. köt. 454. p. ISTVÁNFFY: 288. p. 15

Next

/
Thumbnails
Contents