Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Kürti László: Jászberény csárdái. Adatok a pusztai csárdák 18. századi történetéhez / 49. o.

pusztai és csárdaromantikával ellentétben a csárdák és az ott dolgozó bérlők élete igencsak kínkeserves volt. A legtöbb csárda igen puritán berendezésű volt és a jászberényi iratok szerint a városnak a bérlők hanyagsága igen sok fejfájást okozott. Felhőtlen kapcsolatról szinte nem is tudunk. A probléma alapja a tulajdonjogból eredő érdektelenség és igénytelenség volt. A csárdás elsősorban bérlő, árendátor, s mint olyan, nem önálló megbecsült szakember volt, akinek főleg kötelességei voltak a várossal szemben. Legfőbb gondja a két részletben fizetett bérleti díj teljes egészében és a pontosan meghatározott időben való megadása volt. Ezen kívül felelősséggel tartozott a szerződésben rögzítettek betartásáért, az épület(ek) és berendezés állagáért, a bérleménnyel együtt járó rét, kaszáló, szántó és-vagy erdő megegyezés szerinti használatáért. Tehát a bérlő nem érezte, nem is érezhette, hogy őt a város megbecsüli szakértelme miatt. Igaz, ugyan, hogy a bérlők közül sokan nem is voltak szakemberek. Mivel az épület és a telek nem az ő tulajdonát képezte és a hasznosított földterület is csak ideiglenes használatában volt, ezért azokért sem érezhetett különösebb felelősséget. Az üzlet minőségi fenntartását, mint ahogyan az utasok és vendégek ellátását, a legtöbb bérlő csak ímmel-ámmal végezte. Tehát a kocsmabérlés presztízse kicsi volt, ha egyáltalán létezett és ezt úgy a bérlő, mint a város is jól tudta. A kétes viszonyból adódóan a városok is érezték egy idő után, hogy a bérleményt csak úgy tudják hasznosítani, ha a csárdabérlés mellett más kedvezményekkel is oda tudják csalogatni a bérlőket. Főleg ez, és nem az állatkereskedők állatainak etetése, volt az alapja annak, hogy a csárdához jelentős legelőterület, kert és szántó is tartozott. Ha a csárdás ellátta az utasok és kereskedők jószágait azt nem jószívűségből, hanem csak fizetség ellenében mindig a maga zsebére tette. A tulajdonos város és az idegen bérlő közötti viszonyt mérgezte a csárda bizonytalan anyagi helyzete is. A csárdák forgalma változó és időszakos volt mivel a forgalom nagysága és az időjárás viszontagsága határozta meg. Ezért legtöbb árendátor a csárda mellett rendszeres gazdálkodást, állattartást és kereskedést kellett, hogy folytasson. Ennek a tevékenységnek jó része törvénytelen üzletelés volt, vagy a szerződésbe leírtakkal homlokegyenest ellenkezett. A csárdások tudtak a lopott, bitang jószágokkal kereskedni, a betyárokkal és pásztorokkal üzletelni. Mivel a csárdák kertjeit tövissel kerítették, és a főzéshez, vagy fűtéshez fát használtak, a szerződésben rögzített tételeket kijátszva, nem a lehullott és száraz fákat használták a bérlők, hanem az erdők fáit vágták ki, vagy ha tudták néha még értékesítették is azt. így azonban a csárdás megbízhatósága és ezzel együtt a bérlői foglalkozás kezdett egyre jobban kétségessé és kérdésessé válni. 86