Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)
TANULMÁNYOK - Kürti László: Jászberény csárdái. Adatok a pusztai csárdák 18. századi történetéhez / 49. o.
előttem ollyan szókra fakadóit légyen, hogy noha ugyan még árendájának két esztendeje hátra volna, mind azon által feleségének beteges statusára nézve az hátralévő esztendők bé töltésére tehetetlennek magát meg ismervén azon árendált korcsmákat evictalni kinytelenteUni fog. Melynek nemzetes úr által meg nevezésében tellyes reménységemet helyeztettvén mindenkori kész szolgálatimnak ajánlásával ajánlott maradok, nemzetes és vitézlő bíró úr, Pesten, 1. January 1765. Igaz hív szolgája, Leopold Antal Konté." 11 A jelentkező bérlők akkor voltak sikeresek, ha nemcsak egy csárdát, hanem a hármat együtt bérelték ki három éves időtartamra. A bérlemény összegét a városi tanács szabta meg. 1758-ban az alsó pusztai három kocsma árendálásának bére: 480 forint, de 1759-ben már kissé emelték 490 forintra. 12 Az első hiteles és alapos szerződést 1760-ból ismerjük, amikor üllői lakosok Borbély János és fia, Ádám, kérik szerződésük meghosszabbítását. Ebből megtudjuk, hogy ők voltak az eddigi bérlők és, hogy milyen feltételekkel pályázhattak a további bérletre. Nemcsak kuriózuma, hanem formája és a későbbi szerződéseket is meghatározó volta miatt is érdemes teljes egészében idézni: „Az Alsó Pusztai egy vendégfogadó s két korcsmák 8. esztendőbeli árenda Üllei Borbély uraimékkal ki telvén, ugyan az eő kegyelmek, és fijának Borbély János úr közbe vetése és fidejussiója (?) mellett árendák ki adva ismét a N. Magistratus azon es vendégfogadót s két korcsmákat Borbély Ádám Úrnak a következendő conditiók által, úgy mint: Eő kigyelme árendás úr tartozik azon három korcsmák és az előtt előbbeni árendátor uraimék által bírt földek birtokáért esztendőnként 500 rfér az előbbeni..., úgy mint Szent Mihály és új esztendő napok tájba minden hiba nélkül lefizetni. Ha azon korcsmákon valami indistinctiokat, akár mint illetendő dificiumok történnének azokat nékünk referálni tartozik az úgy hogy azon büntetésnek melly a N. Tanács instanciájja nem excedállya harmad része, Árendátor Uramnak engedtetik. Egy esztrenga juhot tartani meg engettetik eő kegyelmének, mellyen Deputatus tanácsbéli uraimék ott létekor szénával gazdálkodni tartozni fog. Hivatalos Tudósítások, 17-19. csomó, 1765, (Továbbiakban: Hiv. Tud.) SZMLHiv. Tud, 14. cs. 157 sz. 54