Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Túri Zoltán: Egy talányos kistáj: a Szolnoki-ártér / 33. o.

A tanácsrendszer megszervezésével már csak kisebb módosulás történt a kistáj településrendjében. 1950-ben alakult önálló községgé a pusztai szórványokból Szandaszőlős (anyatelepülése Szolnok) és Tiszatenyő (Törökszentmiklós), négy évvel később Tiszajenő (Vezseny és Jászkarajenő néhány külterületi lakott helyéből). 1963-ban Szandaszőlős közigazgatási területét visszacsatolták a megyeszékhelyhez. A külső-szolnoki megyerész sajátos és egyedi fejlődési útja, mássága a téregység tanulmányozásával foglalkozó társadalom- és természettudósokat arra késztette, hogy a táji lényeget jobban megfogó új elnevezést keressenek. Az 1950-es évektől a területi igazgatásban megizmosodott a megyék szerepe és vele együtt megerősödött az „egy megyéhez való tartozás" érzése is, amely kifejezésére a történetileg több Heves megyei helységet magába foglaló Külső-Szolnok már alkalmatlan volt. A számtalan próbálkozás közül csak néhány tájfogalmat emelnék ki. Rónai András elkészíti Szolnok környékének földtani vázlatát (1966), Urbancsek János vízföldtani szintézisében (1961) Tisza mentéről beszél. Talán a legsikerültebb mind közül a történész-levéltáros Soós Imre „szolnoki Tiszatáj" definíciója aki 34 Szolnok megyei település 18. századi életét mutatja be tanulmányában. A hierarchizált tájbeosztások

9 közel félévszázados megjelenése óta a szakmunkákban a különböző téregységek természetföldrajzi bemutatása a célkitűzések, a kutatási szempontok és a tudományos módszerek fejlődésével jelentősen átalakult. A kistájak határvonala az 1990-es felosztásban a tíz évvel korábbihoz képest - részben az űrfelvételek kiértékelési eredményeit figyelembe véve - több esetben megváltozott és több új kistáj is született. Az 1990-ben megjelenő „Magyarország kistájainak katasztere III."

10 című kiadvány emeli be a kistájak sorába, és nevezi el a térség legnagyobb településéről Szolnoki-ártérnek ezt a viszonylag homogén téregységet. Az 1989-ben kiadott „Magyarország nemzeti atlasza"," de az egy évtizeddel később megjelent „Magyarország atlasza"

12 sem jeleníti meg külön a „Magyarország természeti tájainak rendszertani felosztása" című A napjainkban elfogadott és használt, négy hierarchiaszintre tagolt tájbeosztásban hazánk területét az elkülönített hat nagytájon belül harmincöt középtáj, hatvanegy kistájcsoport és kétszázharminc kistáj fedi le. MAROSI Sándor - SOMOGYI Sándor (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere I., Budapest, 1990. pp. 182-186. PÉCSI Márton et a!.: Magyarország nemzeti atlasza, Budapest, 1989. pp. 86-87. PAPP-VÁRY Árpád et al.: Magyarország atlasza, Budapest, 1999. pp. 44-45. 37