Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)

TANULMÁNYOK - Bagi Gábor: Szolnok visszafoglalása 1685-ben, és jelentősége a török elleni felszabadító háborúk első szakaszában / 9. o.

fel a császár hűségére. Néhány korabeli forrás alapján azonban jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy Petneházy csak Kassa október 25-i kapitulációjakor állt át, és így semmiképp sem lehetett ott a vár és a város visszavételénél. Több tanulmány Szolnoknál 3.000 magyart említ, de kérdéses, hogy ez az adat pontosan mikorra datálható. A felsorolt erők elvileg a Felső-Magyarországon parancsnokló, Schulzot felváltó Aeneas Caprara parancsnoksága alá tartoztak, de valójában attól függetlenül működtek. Mercy csapatainak mozgását nehéz nyomon követni. Annyi bizonyos, hogy október 4-én Sajóvelezdnél álltak, majd a Sajó mentén vonultak le délnek, ahol a Tisza folyását követték. A török nem igazán lehetett tisztában a szándékukkal, s a helyzet áttekintését bonyolította, hogy egy másik császári csoportosítás, Antonio Caraffa altábornagy ezredei is ekkoriban Gyöngyös környékén vonultak át. A törökök bizonnyal a hódoltsági végvárak első vonalához tartozó Hatvan vagy Eger ostromával számoltak. A második vonalba eső Szolnok ostromát talán azért zárták ki, mivel annak elhúzódása - energikus, portyázó őrségeket feltételezve - az ostromlók utánpótlásának elvágását, és igen súlyos veszteségekkel járó visszavonulást eredményezhetett volna. Mercy és Heissler vállalták a kockázatot. Ezredeik október közepén meglepetésszerűen felbukkanva bevették a hevesi palánkot, és 16-án már innen hívták fel Kecskemét városát, hogy Szolnokhoz jelentős mennyiségű élelmiszert küldjön. Uo. 239. Lásd még: SUGÁR I., 1987. 90. p. Petneházy jelenlétének Szolnok elfoglalásánál ellentmond Ottlyk György önéletírása. Őt október 12-én Caprara tábornagy küldte Kassára, hogy a védőket átállásra bírja. Petneházy azonban vasra verette, s csak Caprara közbenjárására, illetve Thököly elfogása hírére szabadult. Felsö-ozoróczki és kohanóczki Ottlyk György önéletírása. 1663-1711. In.: Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores, XXVII. Történeti naplók, 1663-1719. Közli Thaly Kálmán. Bp., 1875. 36-37. p. Petneházy kassai átállásáról ír ANGYAL Dávid: Thököly Imre. II. Magyar Történeti Életrajzok. Budapest, 1889. 150. p. SUGÁRI., 1987. 90. p. A török hadmenetre utal ANGELI i.m. 252. p., SUGÁR I„ 1987. 88-90. p. A Mercy-féle csapatok felvonulásának térképészeti ábrázolása: Entwurf Des Marschs vnder Dem Komando Ihro Excellens Herrn Petter Ernst General veid Marschal Leudenant Baron De Mercy von Den 30 Septemb. Bis 16 October 1685. ist vollhacht Worden. L. Hendl. Lásd: GLASER Lajos: A karlsruhei gyűjtemények magyar vonatkozású térképanyaga. A Térképészeti Közlöny 6. számú különfúzete. Bp., 1933. 65. p. 17

Next

/
Thumbnails
Contents