Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)

ADATTÁR - Papp Izabella: Egy város a jászkunsági görögök származási helyén - Kozani / 295. o.

PAPP IZABELLA EGY VÁROS A JÁSZKUNSÁGI GÖRÖGÖK SZÜLŐFÖLDJÉN - KOZANI * A Jászkunságban a XVII-XVIII. században megtelepedett görög kereskedők többsége Észak-Görögországból, elsősorban Kozani, Sziatisztya, Veria, Seres, Kasztória városaiból érkezett Magyarországra. Jelenlétük meglévő hiányt pótolt ezen a területen, hiszen a munkamegosztásban ők vállalták azokat, a helyi lakosok számára valójában mindig idegen tevékenységeket, melyek nyomán a Jászkunságban is megvalósulhattak az árucsere, a kereskedelmi és hitelélet alapjai. Míg a kereskedőknek a helyi társadalom gazdasági és kereskedelmi életében, majd pedig a közéletben betöltött szerepéről több ismerettel rendelkezünk, keveset tudunk arról, vajon a görög lakosok közül kik és milyen körülmények között vállalták egykor ezt az életformát, s milyen volt a szülőföld, amelyet legtöbben még gyermekkorukban elhagyni kényszerültek. A görög gyűjtőnévvel jelölt balkáni kereskedők tevékenységében két jelentős időszak különíthető el. Egyik a vándorkereskedés ideje, amely a XVII. század elejétől lényegében a XVIII. század végéig tartott, s ebben az időben a Habsburg Birodalom és a Török Porta közötti békeszerződések rendkívül kedvező körülményeket biztosítottak a vállalkozó kereskedők számára. A másik 1998-ban a Magyar Ösztöndíj Bizottság pályázatán rövid görögországi tanulmányútra kaptam lehetőséget, melynek során felkereshettem néhány olyan észak-görög települést, ahonnan a XVII-XVIII. században a Jászkunságban megtelepedett görög kereskedők érkeztek. A kereskedőkről készült XVUI-XIX. századi összeírások többsége feltünteti a származási helyet is. Pl..: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Továbbiakban: SZML) Közig.ir. D Capsa IV. Fasc. 4. No 24 H., stb. A jászkunsági görög kereskedők betelepüléséről: PAPP Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban a XVJJI. században. In: Zounuk 2. Szolnok, 1987. 303-320. p.; a helyi társadalomba való beilleszkedésről: PAPP Izabella: A görögök beilleszkedése a Jászkunság gazdasági és társadalmi közösségébe. In: Zounuk 4. Szolnok, 1989. 27-52. p. 295

Next

/
Thumbnails
Contents