Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 14. (Szolnok, 1999)

TANULMÁNYOK - Zádorné Zsoldos Mária: Az 1831. évi kolerajárvány a Jászságban / 81. o.

Tisza Bábolnán július 25-én ütött ki a betegség. 120 beteg közül 21 helybeli és egy idegen halt meg. Szerinte azok, akik először meghaltak nem kaptak orvoslási gyógymódot, és engedetlenek voltak. Morvái János a következőképpen védekezett. Először 4 zacskóban klórt hordozott magával, de később elhagyta ezt. Néha ecetes vízzel mosta meg a kezét. Mértékletesen evett-ivott, a reggelit nem mulasztotta el. Gyakran izzadásba hozta magát, de akkor mindig tiszta - száraz ruhát cserélt. Más óvintézkedést nem tett. A betegeket gyakran látogatta és augusztus 3-ig, amikor ezen útmutatását papírra vetette a betegséget elkerülte. 63 Szabolcs vármegye főorvosának Jósa Istvánnak ajánlása az epekórság gyógyítására "Tekintetes centrális deputatió tapasztalván, hogy a duhajkodó kolera nyavalya leginkább a szegényebb sorsúakat ostromolja s öldökli, kik az orvosoktól, orvosságoktól elfélemlettek, s idegenedtek már, hogy saját papjaikat is megvetnék kik a szenyvedőket hasonlókkal kínálnák nem is ok nélkül mivel ama heroicum gyógyszereket mint a Muszkák colamel sopiumját, lev. bijsmuthumát, melyet nem is kaphatni Hoppe Siegler Haneman orvoslásait oly számtalan halálok követték talán azért is, hogy az orvosok fogyatkozásban azoknak kiszolgáltatása tudatlanokra bízattatott, mely éppen annyit tett, mint a dühösnek kezében a fegyver. Ezeknél fogva sok fáradságos törődéseim után olyan orvoslás módját állítom itt fel, mely a Cholera nyavalya gyógyításában minden akadályokat elhárít, minden czélnak tökéletesen megfelel, amellett könnyű, mindenütt kapható alig durvábbal által is könnyen véghezvihető, a betegek részéről kedves és kívánatos, semmi részből sem ártalmas, áll pedig ezen orvoslás a borból a következő utasítások szerént jSzox A Z er ß Sj veres tüzes betegnél előre botsajtván az érvágást, vagy piótzázásokat a hol szükségesnek ítéltetik. 2 01 Szüntelen a tűznél álló bor a gyerekeknek ifiaknak, leányoknak, asszonyoknak, a borhoz szokatlanoknak több-kevesebb, melegvízzel vegyítve jó melegen kortyonként hörpöltetni adasson. 3^ A meglett személyeknek, korosabbaknak, bor italhoz szokottaknak nem vízzel vegyítve, hanem tisztán jó melegen adattasson. 4 er Az aléltaknak, gyengülteknek, hidegülteknek, görcsösöknek, rángatózóknak még azon felül czitrom héj, fehér bors, gyömbér főzettessen a borban és úgy adj on jó melegen. SZML Jászkun Ker. Acta choleralia No. 317/1831. 110

Next

/
Thumbnails
Contents