Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Mezőgazdaság, politika, népnevelés, népművelés a "fordulat" utáni első években / 275. o.
Amint az jellemző, szólni kellett az ellenségről is. Idézünk néhány megemlített esetet: "Tiszaörsön a pap búcsút akart rendezni, ez azonban le lett állítva; meg lett mondva a papnak, hogy most búcsút nem rendezhet. Tiszainokán a pap uzsonnára - szeretetvendégségre - hívta a vallásos asszonyokat és a fiatalokat. Ezek az emberek azután azt mondják, hogy minek biztatja őket a Párt, tudják ők a kötelességüket. " Jásztelken az egyházi adót beszedő kántorról evidens módon állítják, hogy az aratás ellen agitál a parasztok között. Pusztamonostor esetében megelégedetten nyugtázza a jelentés, hogy "amióta 2 kulákot lecsuktak az aratás szabotálása miatt, azóta nagy lendületet vett az aratás." 63 Az úttörők aratásba, betakarításba történő bevonására most csak két példát említünk. Nyaranként szervezett mozgalom volt a kalászgyüjtési akció, ami azt jelentette, hogy a learatott területekről kellett - aratás, "hordás" után az ottmaradt kalászokat összegyűjteni. Ez versenyszerűen és jutalom meghirdetésével valósult meg. A másik példa már egyfajta agitációs tevékenységet jelentett, az aratásra mozgósított. Nevezetesen: "... a kispajtások - szól az útmutatás - vigyenek az illető búzájából egy csokor kalászt, megmutatva, hogy szükséges, hogy azonnal vágja, mert már pereg." 64 Azaz vágásra érett a gabona. A Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztálya, a VB-nek készült heti jelentéseiben a termeléssel, a munkavégzéssel összefüggő adathalmazon kívül mindig közölt olyan információkat, amelyek az ellenség működésére utaltak, bizonyítandó ezzel az osztályharc létezését, vagy a problémák okának feltárását. Ezeket az információkat természetesen a pártszervek is átvették és terjesztették. Nézzünk néhány példát ezekre: Törökszentmiklóson az a hír terjedt el, hogy "... Péter-Pálkor lesz utoljára mise. ... a templomot bemeszelik és abból gabonaraktárt csinálnak." A templomok megszüntetéséről hasonló hír terjedt el Tiszaföldváron, Csépán, a Kunhegyesi és Tiszafüredi járásban. "Újszászon ... a pap azt prédikálta , hogy aki Péter-Pálkor arat, azon nem lesz meg az Isten áldása. Provokáció is történt - írják a jelentésben -, Mezőtúron a templom ajtajára kiírták: Az Isten elment nyaralni." A kulák sem volt "tétlen": Jászladányban az Úttörő tszcs zabvetésébe V. Zsigmond nevezetű kulák gránátot helyezett el, hogy a csoport tagjainak életét veszélyeztesse." Tettét azzal magyarázták, hogy a múltban a nevezett csendőr 0-5 SZMLTitk. ir., MNDSz megyei titkárságának 21/11./1951. sz. jelentése. 64 SZML MTVB 872-1953. T/c. 318