Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)
TANULMÁNYOK - Nánási Mihály: Mezőgazdaság, politika, népnevelés, népművelés a "fordulat" utáni első években / 275. o.
dolgozzák ki a minisztertanácsi határozatból következő feladatokat. Rendelkezett továbbá arról, hogy ezek a bizottságok minden vasárnap 10 órai kezdettel tartsanak ülést, s arról 5 példányban készítsenek jegyzőkönyvet, megküldendő azokat a megyei, járási hivatalokhoz és az illetékes pártbizottságokhoz. 56 A következő rendelkezés a rendszeres jelentőszolgálat megszervezését írta elő a helyi közigazgatás számára. Jelentést hetente kellett adni nemcsak az aratás időszakára, - bevonva abba a mezőőröket és dűlőfelelősöket is. A jelentésben mindig szerepeltetni kellett az induláskor meglévő learatandó területet termény-nemenként és a tárgyhét utolsó napjáig learatott összes területeket, külön megjelölve az állami gazdaságok, a tszcs-k, és a magánparaszti gazdaságok eredményeit. Végül, az operatív bizottságnak, a népfronttal együtt kötelessége volt figyelemmel kísérni az állami gazdaságokban, tszcs-kben dolgozó brigádok munkáját, s a legjobbakat a becsülettáblán kellett a nyilvánosság elé tárni. 57 Az utasítások, rendelkezések végrehajtásának ellenőrzése folyamatossá és szigorúbbá vált a korábbiakhoz képest. A megyei operatív bizottság 1950 júniusának végén kiadott utasításában megállapította, hogy az aratás vontatottan halad, s főleg a kulákok "végzik lassabban a munkát." Elmarasztalta a helyi közigazgatási szerveket azért, mert "nem kísérik éber figyelemmel a munka menetét, a kulákok szabotálását, ... inkább az adminisztrációra fektetik a fő súlyt." Ezért a bizottság elrendelte, hogy a vezetőjegyzők, polgármesterek "... minden héten legalább 2 napon át végezzenek határbejárást, ... kezdjék meg a kulákoknak a hivatalukba való berendelését, ... Kötelezzék a kulákokat az aratás és tarlóhántás megkezdésére, ill. adott határidőre való bevégzésére. Amennyiben e munkálatok során mulasztást tapasztalnának, úgy a bűnvádi vagy kihágási eljárást... haladéktalanul tegyék meg." Természetesen, a dolgozó parasztság körében nem ezt a módszert kellett alkalmazni. Esetükben "a legszélesebb körű felvilágosító munka" volt a járható út. Meg kellett győzni őket az aratás gyors, szemveszteség nélküli elvégzéséről, mert az mind a paraszt, mind a "nemzetgazdaság" közös érdeke. 58 Az 1951-ben megjelent minisztertanácsi határozat és földművelésügyi miniszteri (F. M.) rendelet tovább konkretizálta és szigorította a nyári mezőgazdasági munkák tennivalóit. A határozat többek között előírta, hogy a SZML Alisp. ir., A-820-1/1950. SZML Alisp. ir. A-820-1/2./1950. SZML Megyei Operatív Bizottság ir. A-820-1/1/1950. 315