Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Bánkiné Molnár Erzsébet: Közbirtokosságok a Jászkun Kerületben / 185. o.

választmány a főbíró elnökletével 17 tagból és a jegyzőből állt. Főként az egyes puszták ügyeivel foglalkoztak, de itt tárgyalták a községi majorkodó pénztár költségvetését, a községi tartozások ügyét, itt döntöttek a főbíró és más tisztségviselők fizetéséről és a város szárazmalmának sorsáról is. 32 1867 februárjában ez a bizottmány vizsgálta meg a borbíró számadásait. Majsán 1859-1864 közötti időszakból maradt fenn néhány gazdasági gyűlésről vezetett jegyzőkönyv. Tárgyaik: közutak állapota, gabonavásárlás, tagosítási vita, templom tornyának, tetejének javítása. 33 Kiskun kerületi példáimból arra következtetek, hogy 1867 előtt egyik településen sem alakult meg formálisan, vezetőséggel és működési szabályzattal rendelkező közbirtokosság. A vagyon elkülönítés többnyire megtörtént, vagy tettek erre vonatkozó lépéseket, a szervezeti és hatásköri önállósodás azonban nem. A Nagykun Kerületben a karcagi közbirtokosság ügyeit az 1860-as években a közbirtokossági közgyűlés illetve a közbirtokossági választmány intézte. Mindkét testület élén a főbíró állt, 34 Az 1850-es években történtek lépések a városi és a birtokossági vagyon elkülönítésére is. 1852-ben elsődlegesen kényszerűségből - mert nem tudta a város a földadót fizetni - a város visszaadta a közbirtokosságnak a korábban közcélra hasznosított 2.000 kh földet. A közbirtokosság ezt mint tulajdonos felosztotta. 35 A teljes vagyonelkülönítés azonban csak az 1871:18.tc. után következett be. 1863-ban a közbirtokossági érdekek képviseletére a főbíró elnökletével bizottmányt állítottak. 36 Meghatározták a birtokossági gyűlések személyi összetételét, de a közbirtokossági és közigazgatási ügyek szabályozott szétválasztása csak 1882-ben történt meg, amikor megalakították a városi képviselőtestülettől független 408 fős birtokossági képviselőtestületet. 37 32 Uo. 1865. november 1. 82-83. sz. 33 BKML Majsa lt. V. 350.a.2. 34 CSEH Géza: Redemptus közbirtokosságok szervezete a szazadfordulón és a városi önkormányzatok. Szolnok, 1990. 35 OROSZI S, 1986. 36 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Karcag lt. tanácsi jkv. 1863. május 30. 147-148. sz. /Továbbiakban: SZML/ 37 OROSZI S. 1986.; SZML Karcag lt. tanácsi jkv. 1882. március 30. 184-185. sz. 202

Next

/
Thumbnails
Contents