Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Papp Izabella: A jászkunok és az 1861. évi országgyűlés / 189. o.

be ezt a tisztséget. 139 A reformkori eszmék következetes híve volt, liberális nézeteket vallott, ami miatt hamarosan összeütközésbe került a város konzervatív vezetésével, illetve Szluha Imre nádori főkapitánnyal. 1842-ben a jászberényi tanácsválasztás során nyílt összeütközésre került sor s a demokratikus választás megsértése miatt lemondott tisztségéről. Ezt követően a helyi konzervatívok a fóbírósága idején elkövetett pénzügyi visszaélésekkel vádolták, s ügyészi eljárást indítottak ellene, lazítással is vádolva. 140 Pethes József egyik vezetője volt annak a mozgalomnak, amely a Jászkun Kerületben a közigazgatási reform országgyűlési tárgyalását sürgette. Ennek fó célja a közteherviselés és a tisztviselők szabad választásának biztosítása volt. 141 A petíciót Pethes József nyújtotta be, melynek nyomán ismét vádat emeltek ellene néplázítás, ill. a tisztviselői kar nyílt rágalmazása és megsértése miatt. Miután az országgyűlésen a liberális erők vereséget szenvedtek, Pethes ellen újabb támadás indult. Most már 13 vádpont alapján a kerületi törvényszék bűnösnek találta, s végül búzatolvajlás vádjával néplázításért 2 év börtönbünte­tésre ítélték. Büntetésének utolsó hónapjait az 1848-as forradalom miatt már nem kellett letöltenie. 142 Kiszabadulása valóságos örömünnep volt a jászsági lakosok körében. Városi képviselővé választották, s 1848-ban az árokszállási választókörzet képviselője lett. Résztvett a nemzetőrség szervezésében és a honvédtoborzásban is. A szabadságharc bukása után nem került börtönbe, de tevékenységéről időszakonként jelentést kellett készíteni a hatóságok számá­ra. 143 Tevékenyen 1861-től kapcsolódott be ismét a közéletbe. Ez év januárjában egyhangúlag jász kerületi kapitánnyá választották. Megalkuvást nem ismerő ma­gatartása ebben a tisztségében is megnyilvánult. Már az első kapitányi jelentésé­ben indulatosan tette szóvá az általa tapasztalt hiányosságokat, egyben támadta a Kerületben rendkívül népszerű Balajthy Vendel alkapitányt, amivel ismét sok 139 SUGÁRNÉ KONCSEK Aranka: Jász történelmi arcképcsarnok. Jászberény, 1995. 71. 140 BAGIG. 1995. 1. 141 BANKINE MOLNÁR Erzsébet: A jászkunságiak törekvése a Jászkun Kerület igazga­tásának demokratizálására 1843-1844-ben. In: Rendi társadalom - Polgári társadalom. 3. Salgótarján, 1989. 172-173. 142 BAGIG. 1995.2. 143 SZML Jászkun ker. Főkap. ir. 404/1850. 219

Next

/
Thumbnails
Contents