Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Vadász István: A karcag-tiszafüredi helyiérdekű vasút építése / 129. o.

Tivadar engedményes felhívással fordult a Tisza mentén lévő települések elöljáróságához, hogy támogassák a Karcagtól Tiszanánán át Füzesabonyig, illetve Kunmadarasról elágazva Tiszafüredig futó vasútvonal építésének ötletét A felhívás arról is hírt ad, hogy a "mérnöki munkálatok már elkészül­tek", tehát valójában már az anyagi erőforrások előteremtésének fázisába érkezett ekkor a tervezés. A tervezet szerint a hozzájárulás során az elsősorban érintett települések a vasútvonal és a szükséges épületek számára ingyen engednek át területet, s emellett k. holdanként 3 Frt-ot, a távolabbi (másod- és harmadsorban érintett) helységek pedig k. holdanként 2, illetve 1 Frt-ot fizetnének, a "kormány engedélykiadásától számított két év alatt, egyenlő és negyedes részletekben". Ennek fejében a település a befizetett összegnek megfelelő másodrendű részvényeket kap, s amennyiben az elsőbbségi részvények és kötvények törlesztése megtörténik, a másodrendű részvények tulajdonosai lesznek a vasútvonal tényleges birtokosai. 2 Az ötlet fogadtatásáról csak szórványos adataink vannak. Tiszanána mezőváros képviselő-testülete két alkalommal is tárgyalta az engedményes körlevelét, s végül a kért összeg (összesen 28.818 fit) megfizetése mellett döntött, mert "meggyőződött a gyűlés minden tagja arról, hogy a kérdéses vasút kiépítésével Tiszanána község jövő felvirágzásának alapja lenne megvetve, lenne kereskedése, helyreállna hetivására, s ennek folytán közjövedelme a piaczbér szaporodásával gyarapodnék." Az 1878. október 14-i igenlő döntés ellen azonban 1878. október 23-án 140 helybeli lakos élt panasszal a Heves vármegyei Törvényhatósághoz. Fellebbezésükben azt kérték, hogy a képviselő-testületi döntést semmisítsék meg, mert "az adó is oly súlyosan nehezedik reánk s adófizető polgártársainkra, hogy fizetni alig birjuk...", s hogy "gazdálkodási viszonyaink is lesújtók, amennyiben terményeink, jelesen búzánk, - egyedüli jövedelemforrásunk - különben is nagyon középszerű termése alig értékesíthető, s alig van remény - főleg külországokbaní leendő jó termés esetén - ára emelkedéséhez". 3 Nem talált kellő támogatásra a vasútépítés gondolata Tiszaigaron sem. Az engedményes körlevelére készített választ a képviselő-testület úgy tárgyalta meg, hogy azon gróf Csáky Tivadar meg sem tudott jelenni. Az ilyen előkészítéssel együttjáró elutasító válasz kimondta, hogy "... Ezen levél és abban kijelölt végzés, miszerint a község 15.086 frt-ot és ingyen helyiséget adjon - nem csak el nem fogadja, de rosszaltatik, annyival is inkább, mert tervezett vonalban községi kézen vagyon nincs, a hol pedig a vonal keresztül megy a birtokosoké lévén, kiknek beleegyezési engedélyét nem bírjuk ... és feltűnő a képviselő testület előtt, Uo. Uo. 131

Next

/
Thumbnails
Contents