Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)
ADATTÁR - Benedek Gyula: Oklevelek Jász-Nagykun-Szolnok megye volt hevesi részeinek 14. századi történetéből (1301-1400) / 279. o.
igazsága általuk miként volna ismert, annak a Heves vármegyének ugyanazon alispánja, szolgabírái és esküdtjei az Istenre letett hitükhöz, király urunkhoz és Szent Koronájához való hűségükhöz tartván magukat - a keresztre tett kézzel - a valóságot és az igazságot előre kimondva bizonyították; egységesen és egybehangzó tanúskodással megerősítették, hogy magának István mesternek a mondott Roff nevezetű falubirtokában lévő Tisza folyóban ősidőktől fogva mindig volt rév; Amelyeknek törvény előtti hiteles bizonyságául a pecsétünkkel hitelesített jelenlegi levelünket, a fent említett [Hevesujvar] vármegyei alispánunknak és a szolgábíráknak akarata szerint kiadni rendeltük; Kiadatott az említett közgyűlésünket követő ötödik napon [július 17-én], a fent mondott helyen [az Eger folyó mellett], az Úrnak 1349-dik évében" Az oklevél eredeti, latin nyelvű, teljes szövegű. A hetedik sor közepén egy pecsétet átfűző papírcsík nyomai láthatók. Nyomtatásban már kiadta Nagy Imre ] 887-ben niinimális kihagyással és kiolvasási hibával, közölte Kovács Nándor. OL DL 4060 18. Nagy Lajos király eltiltja a kocsi vendégeket, valamint a Tiszaabád és Tom aj monostora körzetében lakó kunokat a jogtalan birtoklástól 1349. november 5. "Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya 1 Kócs falu falunagyjának és valamennyi vendégének, 2 valamint az Abád és Tomajmonostora falvak 3 körzetében lakó kunoknak, saját híveinek [fidelibus suis villico et universis hospitibus de villa Kooch et Comanis in circuitu villarum Abad et Thomeymunustura vocatarum residentibus] üdvözletet és kegyelmet; előadta nekünk panaszkodva a nagyságos férfiú István szörényi bán [banus de Zeurino], 4 hogy ti az ő mondott falubirtokait [possessiones suas], 5 valamint ugyanazok terméseit és hasznait, az ő akarata ellenére illetéktelenül és jogtalanul •* NAGY Imre (szerk.): Anjou-kori okmánytár. 1347-1352. Bp. 1887. V. köt. 306. 1 Nagy Lajos 1342. július 1 és 1382. szeptember 10 között uralkodott. Vendégeknek a telepített külföldieket nevezték a korban. <* A "villa" szó szabad parasztok által lakott helyet sejtet. Losonczi Istvánról van szó, aki szörényi bán volt 1342 és 1349 között. Itt ellentmondásba kerül a bevezető résszel, "possessio"-t ír az előző "villa"-val szemben. Háttér ismeretünk alapján a possessiot tartjuk realitásnak Tiszaabáddal és Tomajmonostorral kapcsolatban. 310