Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
ADATTÁR - Kálniczkyné Katz Veronika: Egy víziút történetéhez / 341. o.
ország kapuja '. Több tiszántúli település is Szolnok mellé állt, így a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara titkára Szávay Gyula is a szolnoki torkolat mellett érvelt. Ebben az időben Kossuth Ferenc és utóda, Hieronymi Károly személyében olyan kereskedelemügyi miniszterek kezében volt a Csatorna kérdése, akik a DTCs építésének lelkes hívei voltak és azt mindenképpen meg akarták valósítani. Egyik érdekelt sem volt azonban elég erős ahhoz, hogy elgondolását keresztülvigye, de mindegyik elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza a Csatornának más — vélt érdekeivel ellentétes - módon való megépítését. Tehát a DTCs építését végeredményben a Csatorna hívei — a „rajongó csatornabarátok akadályozták meg, akik pl. az Odera völgyébe vezetendő Vág-csatorna tervekkel, s ezek százmilliókra rúgó költségeivel nem tettek hasznos szolgálatot a hazai csatornák ügyének — tehát azok, akiknek a Csatorna építéséből a legtöbb hasznuk lett volna. Az akkori belpolitikai zavarok, majd később a fokozatosan erősödő külpolitikai feszültség, mely az első világháborúhoz vezetett, szintén közrejátszottak ebben. 352