Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)

ADATTÁR - Kálniczkyné Katz Veronika: Egy víziút történetéhez / 341. o.

zetbe hozta a vasutakat, hogy a DTCs tervbevett forgalmi területén már 1910-ben sokkal nagyobb forgalomnövekedést bonyolítottak le, mint amekkorát a csatorna egész forgalmaként prognosztizáltak. Nem véletlenül hangsúlyozták a MÁV illetékesei a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1901. március 21 -í ülésén : „nekünk oly tömegáruink nincsenek, amelyek szállítását hazánk mostani kiterjedt vasúti hálózatával legyőzni ne tudnánk." Nálunk nem azért épültek előbb a vasutak, mert a közutat és a víziutat fölöslegessé tették volna, hanem azért, mert a gyors kibontakozásnak kétségkívül a vasutak feleltek meg a legjobban - így volt ez az USA-ban és Oroszországban is. Nem is igazán pénzkérdés akadályozta ekkor a DTCs megvalósítását, hiszen az első világháború előtt a vasúthálózatra kb. 5000 millió korona tőkét ruháztak be, a DTCs pedig csak 50-70 millió koronába került volna, hanem az is, hogy a két érdekelt minisztérium , a Földmívelésügyi és a Kereskedelemügyi nem tudott megegyezni a csatorna-vita több lényeges pontjában. A Földmívelésügyi Minisztérium (FM) létre is hozta 1902-ben Folyócsatornázási Osztályát. Az 1908:49.te. a vízi beruházásokról a DTCs-t már nem vette figyelembe, mivel ezzel a Kereskedelemügyi Minisztérium foglalkozott és az FMtől függetlenül óhajtotta végrehajtani. Ennek ellenére , a törvénycikk indoklásában Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter leszögezte: ,,E csatorna nélkül meglévő víziutainkat kellőleg sem a bel- sem a külforgalom tekintetében nem használhatjuk ki. Kvassay Jenő, aki ekkor az FM-hez tartozó Országos Vízépítési Igazgatóság vezetője volt, haláláig (1919-ig) mindig a Budapest-szolnoki vonalozás mellett foglalt állást a másik minisztérium Budapest-csongrádi tervével szemben - ehhez kapcsolódik ismertetendő forrásunk is. Az Országos Vízépítési Igazgatóság iratanyagában található irat 1907-ben keletkezett és összefoglalva tartalmazza Kvassay Jenő koncepcióját (lásd a mellékletet). ,,A heves viták tüzében sem forrott ki a csatorna-kérdés megoldása." Az érdekeltek többféle szempontból vitatták a kérdést. A pénzemberek, és pedig elsősorban a külföldi tőke képviselői és annak érdekelt szakértői a közvetlen hasznot állították a kérdés tengelyébe és ezért üzleti érdekből belekeverték a Csatorna kérdésébe a vízerő kihasználás, az öntözés és a lecsapolás egyidejű lehetőségének tetszetős gondolatát és növelni igyekeztek az államnak köcsönképpen felajánlott befektetési összeget. így akartak a papíron kimutatott jövedelmezőség ellenére, a kért kamatgarancia révén maguknak kockázat nélkül minél nagyobb hasznot biztosítani. A Tisza-menti nagyvárosokSzolnok, Csongrád, de még a délen lévő Szeged is maguknak követelték a tiszai torkolatot, azt remélve, hogy ennek révén valami közvetlen haszonhoz jutnak. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottsága 1906. október 26-án „Emlékirat a Duna-Tisza hajózható csatorna szolnoki torkolata ügyében címmel felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, aminek legfontosabb érve az volt, hogy Szolnok kiépített vasúti és közúti csomópont s így ,Kelet-MagyarLAMPL Hugó: A Duna-Tisza-Csatorna. A Magyar Mérnök és Építesz Egylet Évkönyve, 1943. A szegedi torkolatra vonatkozó adatokat lásd: FARKAS József: Szeged története. 2. köt. Szeged, 1985. 387. Vö. REIZNER: ua. Szeged, 1900. III. 509-514. 351