Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)

ADATTÁR - Kálniczkyné Katz Veronika: Egy víziút történetéhez / 341. o.

hát természetes módon jut a Csatornába. A magasvezetésű csatorna elsősorban a hajózás érdekeit szolgálja, hiszen sem a vízerő kihasználásra, sem az öntözés céljaira igazán nem használható. A több, rövidebb szakaszra tagolódó csatorna esetében sok hajózsilipet kell építeni. A víz csak szivattyú­zással juthat a Csatornába. Azon a szakaszon, amelyen a vízválasztó legmagasabb pont­ja felé halad, egyáltalán nem lehet öntözni, a lefelé haladó szakaszon is csak korláto­zott mértékű vízkivételre van lehetőség. A több zsilipen való áthaladás folyamatosan fogyasztja a felfelé haladó és a legmagasabb ponton lévő csatornaszakasz vízmennyisé­gét, így minden zsilipelés további szivattyúzást igényel. A vízerő kihasználásra semmi­lyen lehetőség nem adódik. Előnye, hogy kevesebb földmunkával jár, rövidebb közúti és vasúti hidakkal áthidalható, kedvezőbbek az altalajviszonyok, hiszen nem kell mé­lyebb rétegeket megbontani, a talajvíz szintjét nagyjából követi a Csatorna vízszintje, így nagy változások ebben a tekintetben nem várhatók. A hajózás szempontjából a legelőnyösebb, s a ki- és berakodás a Csatorna bármely pontján különösebb felszere­lés nélkül megoldható. A középvezetésűnek nevezhető csatorna tervezői megpróbál­ták ötvözni a mélybevágású és magasvezetésű csatorna előnyeit. Szót kell ejtenünk a nyomvonal kijelöléséről is. Megállapítható, hogy a vízválasztót déli irányban megkerü­lő mélybevágású csatorna szinte teljes szakaszán tanyák, alig lakott területek mentén halad , tehát a falvakat és a városokat szinte teljesen elkerülte. A magasvezetésű csa­tornatervek ezzel szemben a lakott területek közelében haladtak, nagyobb lehetősé­get adva a Csatornára történő csatlakozásnak. Most tekintsük át a Duna-Tisza-Csatorna 1906- 1907-ig keletkezett terveit, a kialakult elképzeléseket. Azért kell a DTCs esetében bizonyos időbeli szétválasztás­sal élnünk, mert egyetlen tanulmány keretében lehetetlen volna valamennyi tervet, a Csatorna teljes irodalmát tárgyalni, ezt jóval nagyobb lélegzetű dolgozatban lehetne csak megoldani. Az 1906-1907-es éveket azért lehet választóvonalként kezelni, mert akkorra tulajdonképpen minden érintett szakterület képviselőinek kialakult a vélemé­nye a Csatorna kérdéséről, valamennyi nyomvonal , torkolat, vasúti és közúti csatla­kozás lehetősége felmerült, sőt, a Csatorna megépítésének költségei is biztosítottak voltak. A későbbiekben viszont az alkalmazott tudományok kutatási eredményeinek köszönhetően jóval több adat, geológiai felmérés stb. segítette a tervezők munkáját, tehát biztonságosabban tudtak határozni olyan kérdésekben, amelyeket a múlt század elején még fel sem vetettek. Ezek a kutatások és eredményeik vezettek az 1940-es évek végére ahhoz az összefoglaló, valóban minden problémára máig érvényes választ adó tervcsomag létrej öttéhez, amelyet el is fogadtak és a kivitelezéshez is hozzáfogtak. Az, hogy a Csatorna kb. 22 km hosszúságban és félszélességben épült meg 1948-1950 között, már nem azoknak a mérnököknek a hibája, akik annyi sikertelen kísérlet után végre kézzelfogható eredményeket próbáltak meg felmutatni. 344

Next

/
Thumbnails
Contents