Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
ADATTÁR - Papp Izabella: A jászkunok száz éves áldozatai / 309. o.
tős károkat, ami az adófizetést is csaknem lehetetlenné tette. 42 Ugyanakkor fokozódtak a társadalmi feszültségek is, nőtt a lakosok elégedetlensége a tisztviselők választásának módját és adómentességét illetően, ami több településen helyi mozgalmakhoz vezetett. Az országgyűlési követutasításokban ez esetben is elsősorban helyi problémák szerepeltek. A követek feladatul kapták, hogy próbálják elérni a nádori portaszámok csökkentését, a jászkunok vásári helypénz és taxa fizetés alóli felmentését, a katonai terhek mérséklését, s ugyanakkor tegyenek meg mindent a kiváltságok megőrzéséért. Meghagyták a követeknek, hogy igyekezzenek meggyőzően tájékoztatni a nádort és a rendeket a lakosokat sújtó terhekről. Ehhez jó alapot jelentett a Bartsik Márton által készített összeállítás, ezért elrendelték, hogy az „ ... említett többféle birtokkal járó költségek kellő meg mutathatása tekéntetéből az ílly terheknek egy század olta volt mennyiségét mutató Táblás Jegyzék Követ Uraknak adattasson ki. Szluha Imre és Kálmán Sándor, a két jászkun követ tehát megkapta a kimutatást, de arra vonatkozó adattal nem rendelkezünk, hogy módjuk volt-e azt felhasználni. Az országgyűlésen hozott törvények közül kettő érintette a Jászkun Kerületet. A XXVIII. te. a vásári helypénz és taxák fizetése alóli felmentést tartalmazta, a XXX. te. pedig a tagosításokkal foglalkozott. Mindkét törvényt a követek által előterjesztett formában fogadta el az országgyűlés, amit jelentős sikernek értékeltek a Kerület vezetői. 1840. június 15-én a kerületi közgyűlés nagy ünnepléssel fogadta Szluha Imre erről szóló beszámolóját. Különösen nagyra értékelték a XXVIII. te. elfogadását, úgy vélték, hogy ezáltal „a Jász Kun Polgároknak Kiváltságos jogai jeles kiteljesedést nyertének ...," a tagosítási törvénytől pedig azt remélték, hogy az a „Jászkun birtokokat is a józanabb forgalmú gazdálkodási rendszerre vezérli. " 47 A közgyűlésen az ünnepi hangulatban nem esett szó azokról a javaslatokról, melyek terén a követeknek nem sikerült eredményt elérniük. A Kerület vezetői különösen hálásak voltak a nádornak a számukra kedvező törvényekért, és jóindulatú közbenjárásáért „megköszönő alázatos felírást szerkesztettek, melyet egy küldöttség személyesen vitt el számára. A nádor méltatta a jászkunok eddigi szolgálatait, s úgy nyilatkozott, hogy „ ... azon kedvező Törvényeket a Kerületek a Király és Haza melletti szolgalatjaikért megérdemlették, és hogy Ő Cs. Kir. Fő Herczegsége a Kerületekkel ennekutánna előforduló esetekben 42 BAGI G. 1991. 125. 43 Uo. 44 BAGI G. 1991. 134-135 SZML JKK Közig. ir. Fasc. 4. No. 856. 45 46 Uo. 320 SZML JKK Közgy. jkv. 1840. 888. sz. 47