Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
ADATTÁR - Papp Izabella: A jászkunok száz éves áldozatai / 309. o.
is magas kegyelmét tettlegesen kívánja éreztetni. Amikor a hazatérő küldöttség erről beszámolt, a jelenlévő Bartsik Márton joggal érezhette úgy, hogy talán az ő munkája is hozzájárult a Kerület kedvező megítéléséhez. Miközben a Kerület vezetői jelentős sikerként értékelték a két törvényt, a lakosok ezt korántsem érezték olyan nagy eredménynek, hiszen az őket közvetlenül érintő ügyekben, az adózási és katonai terhek csökkentésében az országgyűlésen nem sikerült eredményt elérni, sőt egyes terheik még növekedtek is. Ugyanakkor a Kerület belső problémái miatt tovább fokozódott az elégedetlenség. A jászkun privilégiumok által rögzített demokratikus elvek igénye — közös teherviselés, a tisztviselők szabad és közös választása —, valamint az ettől egyre inkább eltérő helyi gyakorlat ellentéte 1843/44-ben az egész Kerületre kiterjedő mozgalomban nyilvánult meg. * A következőkben változtatás nélkül közöljük a Bartsik Márton által készített kimutatásokat. Miután a Jászkun Kerület iratanyagának levéltári jelzete nem változott, az általa feltüntetett jelzetek alapján az egyes iratok, ill. jegyzőkönyvi bejegyzések ma is megtalálhatók. így tájékozódásul — mintegy levéltári segédletként — a forrás közvetlenül is használható. Az adatai alapján végzett további kutatásokkal pedig úgy véljük, teljesebb képet kaphatunk a jászkunok adózásáról, katonáskodásáról és egyéb, a Kerület történetének eddig kevésbé ismert részleteiről is. SZML JKK Közgy. jkv. 1840. 2338. sz. BAGI G. 1991. 135. 321