Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 9. (Szolnok, 1994)
TANULMÁNYOK - Bagi Gábor: Adatok, megjegyzések a redemptus-irredemptus viszony értelmezéséhez a Jászkun Kerületben / 9. o.
A XI. század első felében főként a domináns juhtartást tekintve figyelhetőek meg állatmaximálási törekvések, minthogy annak túlzott növekedése a szarvasmarha, illetve lóállomány , s egyben az adóalap, és a királyi szolgálat alapjának csökkenését is eredményezte. A tartható juhállomány nagyságát rendre a királyi szolgálatok végzéséhez alkalmas igavonó állatok számához — s katonai beszállásolásra alkalmas , istállóval is rendelkező házak birtoklásához — kötötték. így pl. 1819-ben Félegyházán a 4 igavonóval bíró, s közterheket viselő irredemptus számára 30 juh tartását engedélyezték, míg az ennek híján levőknek teljesen megtiltották ajuhászatot. A következő évben Szabadszálláson a 4 igás jószággal bíró irredemptusnak 60, a 2-vel bírónak 30, míg a vonó jószággal nem rendelkezőknek 15 juh tartását engedélyezték. Itt — az adóbevallási problémák miatt — már az istálló nélküli házat bíró redemptusnak is megtiltották a juhtartást, 1820-ban a Jászságban egy irredemptus lakos legfeljebb 30 juhot tarthatott, míg a következő évi kerületi közgyűlési határozat 30 „ehellős ' juh tartását engedélyezte. Az irredemptusságnak a jövedelmező állattartási ágakból való kiszorítása nyomán a XIX. század húszas éveitől már a redemptus gazdák birtokarányos állattartásának igénye is felmerült. A kunszentmártoni irredemptusoknak 1826-ban a helyi tanács teljességgel letiltotta a göbölymarhák tartását, a következő évben azonban már a redemptusokra is kimondták, hogy 20-nál többet ne tartsanak. 1828. március 12-én a kerületi közgyűlés az arányos marhatartás elvének biztosítása végett kimondta hogy mindenki annyi jószágot tarthat, amennyi saját földjén kitelel. Az irredemptusok, ha katonatartásra alkalmas házuk, s a királyi szolgálatok végzésére megfelelő igásállatuk volt, 30 juhot és arányosan marhát is tarthattak. Az előzetesen bekért vélemények szerint a Nagykunságban ekkor még nem volt legelőszűke, ez csak a Jászságban és a Kiskunságban jelentkezett. Jellemző, hogy a kiskun közösségek közül Halas, Majsa és Szabadszállás már az irredemptusok juhtartásának teljes betiltását javasolták. 51 Az állatlétszámok behatárolására való törekvés, mely az irredemptusok által tartható állatfajták szűkítését is magával hozta, sajátosan jelentkezett az 1840-es években Kunszentmártonban. Itt 1845-ben a nem redemptus tulajdonú állatállomány el44 BÁNKÍNÉ MOLNÁR E. 1992.52. NÓVÁK László: Szabadszállás településnéprajzi viszonyai a XVIII- XIX. században. Folklór és Ethnográfia. 54. Debrecen, 1991. 39. 46 SZML JKK kgy. jkv. 1820. máj. 25. 808. szám. 326. 47 DÓSA J. - SZABÓ E. 1936.68. 48 Uo. 38. 49 SZML Kunszentmárton, tan. jkv. 1827. marc. 17. 85. szám. 503. 50 NAGY SZEDER István: Kiskun-Halas Város Története Oklevéltárral. IV. köt. Kiskunhalas, 1935.32. 51 SZML JKK kgy. ir. 1828. Fasc. 4.188. szám. 17
