Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)
TANULMÁNYOK - Nagy Márta: A karcagi Szent György-templom epitáfiosza és zászlói / 45. o.
AllTlícoC Szent K(C)C(ABAOC) a seregek Ura A kibontott tekercsen egyházi szláv szöveg töredékesen olvasható: AOBPE, CTANEM CO CTPAXOMb ÜPEA CO(-) TBOPIIIHMNACb. Magyar fordításban: Félelemmel jelenünk meg teremtőnk előtt. Ezek a sorok minden bizonnyal a három arkangyal, az angyalok fejedelmeinek az Utolsó ítéletkor az ítélkező előtt történő megjelenésére utalnak. 19 A jelenet megfogalmazása barokkos,mely érezhető a gomolygó felhők, az ornamentika alkalmazásában és kialakításukban, a drapériák megkomponálásában. A szereplők magatartása azonban nem követi a barokk stílus színpadias, kissé hivalkodó érzelemnyilvánítását. A szereplők belső összefogottságot, alázatot mutatnak. Ez a zászló az előző méltó párdarabja. A Stefan Tenecki által kialakított és műhelye, követői által képviselt stílus hatott arra a festőmesterre is, aki ugyancsak az 1790-es évek végén egy másik templomi zászló képi ábrázolását festette meg olajjal vászonra (4. kép). A kompozíció Szent György harcát ábrázolja a sárkánnyal. Sajnos ennek a darabnak sem kielégítő az állapota. A festék szinte a felismerhetetlenségig besötétedett, az anyag a hajtások mentén és a széleken több helyen elszakadt, nem nagy darabok elvesztek a zászlóból. Szent György a keleti keresztény és a nyugati katolikus egyházban egyaránt közkedvelt szent. A római hadsereg tisztjeként az ázsiai részeken teljesített szolgálatot, 303-ban Diocletianus császár uralkodása alatt szenvedett vértanúságot. A karcagi zászlón megjelenő történetet a latin Legenda Aurea is leírja. 20 A kompozícióban Szent György fehér lovon, lovagi vértezetben jelenik meg, fölötte felhők gomolyognak. Szépen kialakított palliumát ugyanaz a stilizált ornamentika ékesíti, mint a Trónoló Isten Anyja a gyermek Jézussal, Mihály és Gábriel arkangyallal-zászlón Isten Anyja öltözékét. Szent György jobb kezében lándzsát tart, melyet erőteljes mozdulattal a sárkány nyitott szájába döf. Balról a háttérben tájképi részlet, jobbról a vár, ablakában a király s a királyné látható. A várfal előtt térdel a koronás királyleány, kezeit mellén összefonva, vállára hosszú palást borul. Ritka megjelenítése ez a kompozíció Mihály arkangyalnak. Leggyakrabban egy másik típusú Arkangyalok gyülekezete-jelenetben festik meg, melynek középpontjában áll, mellette Gábriel és Rafael arkangyal, s medaillonban tartják a félalakosan megfestett Krisztus Emánuelt. így látható egy 17. századból származó bolgár ikonon. In: WEITZMANN, Kurt - CHADZIDAKIS, Manoüs - MIATEV, Krsto - RADOJCIC, Svetozar: Frühe Ikonen, i.m. 139. illusztráció.; Az athéni Bizánci Múzeum híres 14. századi ikonján Mihály arkangyal félalakosan, szárnyakkal, egyedül jelenik meg. Uo. 65. illusztráció. 20 VORAGINE, Jacobus de: Legenda Aurea. Bp. 1990.102. 53