Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

ADATTÁR - Kaposvári Gyula: Fodor Ferenc: A Jászság életrajza (Hasonmás kiadásban fél évszázad múltán megjelentette a Jászok Egyesülete "A Jászságért Alapítvány" támogatásával) / 281. o.

hazánknak, ahol a felkutatható adatok alapján olyan feldolgozási eredmény mutatkoz­na, mint a Jászságban. Fodor Ferenc munkájával a magyar nép élettörténetében elő­kelő helyre állította a Jászságot és a magyar tudomány Pantheonjában örök emléket állított magának. A Jász Hírlapban, az Ugarban és a Jász Múzeum 1943-as Évkönyvében megjelen­tetett figyelemfelhívó cikkek, szakmai ismertetéseknek hatása csak viszonylag szűk olvasóréteget érintett. Magyarázható ez a doni katasztrófát követő nehéz hónapok háborús megszigorításaival, amikor a jelen és a megmaradás volt a fő kérdés. De az Ugar folyóirat köré tömörült jász értelmiség 1944 júliusában nagyobb ismertető tanulmánysorozat közlésébe kezdett az Ugar IV. évf. 7. számában. „Mi is az a Jászság címmel Fodor Ferenc munkájának áttekintéséről írt Fecske András, nyíltan kimondva: „Valljuk be, hogy éppen mi jászok nem fogadtuk kellő elismeréssel a földünkről és népünkről megjelent hatalmas tanulmányt. Épphogy tu­domásul vették a Jászságban. Pedig van benne annyi érték és érdekesség, ami megér­demli, hogy megemlékezzünk róla - gyarló hálaképpen. Most, hogy ilyen későn újból foglalkozunk vele, nem a régi hibát akarjuk helyreütni, ez nevetséges igyekezet lenne már. Inkább, mint bennünket érdeklő munkát vesszük kézbe, hogy így azok is megis­merjék, akiknek nincs módjukban hozzájutni és mintegy közös olvasásban szerezzük meg a Jászság múltjára és jelenére, földrajzára és gazdaságára vonatkozó legszüksége­sebb ismereteinket ... A domborzatról és a vizekről szóló fejezetek ismertetésekor Fecske András a maga megfigyeléseit is közli: ,,A jászföldet még ma is elöntik tavasszal a vizek, de őszig megint minden kiszárad, most már a lecsapoló művek segítségével. A tavaszi kép tehát e föld múltjának képe, a nyári kép meg a jövő képe, de a két kép szabá­lyozója maga a jász nép. Hogy a Délvidék kivételével először itt kezdődtek el a vízi munkálatok: nem cso­dálni való, hiszen ez a nép megszokta már a századokon át, hogy szabadon bánjon a földdel, amelyet teljes tulajdonául kapott és amely életének lett hordozója. Csak természetes, hogy elébe dobbantott a dúló természetnek. S mégis a nagy áradások meggátolása után mennyi idő fecsérlődött el a tavaszi áradások csökkenését illető­leg! És mennyi érték ment veszendőbe! A szerző fenti megállapítása hathat jótanácsként, lehet egyszerű ténymegálla­pítás, de nincs benne az a sok torzsalkodás, írígykedés és huzavona, melyek betemet­ték, vagy egyáltalán megásni se engedték az árkokat. Természetes, hogy mindegyik gazda iparkodott megszabadulni a veszedelmes talajvíztől. Nyugodt lélekkel zúdították a lentebbiekre, és sok százas csúszott az ügyvédek zsebébe, semmint közös megértéssel és erővel kitisztították volna a besárosodott, teleiszapos árkokat. Eltekintve a nagyobb munkálatoktól, a hajdani közös igyekezet magánügyekre: pereskedésre és haragosság­ra hullott szét. Sokan elmulasztották a maguk kapavágását! Ezt már csak mi, jászok találjuk meg Fodor Ferenc komoly intése mögött ... „Meglepő az az érzéketlenség, amivel a jász gazda nézi a szikesedést — állapítja meg Fecske András és hangsúlyozza - Nagyon találó Fodor megállapítása: „még nem fogták fel egészen. Nem tudják még kihasználni a föld termékenységét, különben nem néznék ölhetett kezekkel a szik termésrontását. Mondjuk így: a szik nálunk még 288

Next

/
Thumbnails
Contents