Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: Erdők, erdősávok, fasorok Kunhegyes határában / 83. o.

nevezett erdő nagyságát mintegy 50 kh-ra (kb. 29 ha) tehetjük. Megjegyzendő, hogy az 1770-es évek végén, illetve az 1780-as évek elején készült térképek

8 egy hasonló nagyságú erdőt „Sylvula Saligna Kunhegyesiensis" felirattal a településtől nyugatra, a Kakat-ér („Alveus Kakát") és a Gyolcs-mocsár szögletében jeleznek. A nagykunsági fás kultúrában sajátos helyet foglaltak el a települések belterületén, illetve a közvetlen környékén ültetett fák. A szőlőskertek, gyümölcsösök mellett a nagykunsági települések külső övezetébe tartoztak az epreskertek is. Kunhegyesen is neki-nekibuzdultak az eperfák ültetésének (például 1783-ban, amikor az epreskertet a temető mellett mérték ki), de a selyemtermelés mégsem vált az itteni gazdálkodás részévé. Fényes Elek 1847-ben meg is jegyezte: „Az epreskertek a helységeknél nagyobb részt megvannak még, de a selyembogártenyésztés olly csekély, hogy említésre sem méltó".

10 Györffy István idéz egy 1802-ben kiadott rendeletet, amelyben a beltelki faültetést, különösen pedig az „eperjfák" ültetését szorgalmazták.

11 Pesty Frigyes leírásából viszont tudjuk, hogy Kunhegyesen a XIX. század közepén úgy emlékeztek meg „egy kis eperfa ültetvény"-rŐl, amely már ,,nem díszlett".

12 Mindezen erdőültetések, fásítások ellenére a kunhegyesi határ — hasonlóan a többi nagykunsági településhez — a pusztaság, a fátlanság képét mutatta. Különösen azután, hogy a lecsapolások, vízrendezések következtében a korábbi, természetes fás vegetáció is eltűnt a tájból. Ez a fátlanság ragadta meg mind a „távolabbi", mind a „közelebbi" szemlélőket. „Távolabbi", országos leírást készítő Vályi András 1799-ben Kunhegyessel kapcsolatban megjegyezte, hogy „fájok, nádgyok, 's vizek nints". (A Mirhó-fok lezárása, a Kakát-völgy le csapolása utáni időszakban vagyunk!) A vidéket közelebbről is ismerő, ezért méltán ,Jcözelebbi" szemlélő, Bedekovich Lőrinc is úgy emlékezett meg a településről, mint amelyik „szűkölködik víz, rét, nád, mind tűzi, mind épületre való fa nélkül.' Pontosan nem tudjuk nyomon követni a XVIII. század végén ültetett kunhegyesi erdő XIX. század eleji, közepi történetét, de két alapvető tényt tudunk. Az erdőt nem osztották véglegesen fel a város (redemptus) lakosai között, mint például a szomszédos Kunmadarason vagy Kisújszálláson.

15 A lakosok csak vágásokat kaptak, de az erdőt nem irtották ki, nem kezdtek ott például szántóföldi művelést. Ugyanakkor viszont az erdő fafaj-összetétele jelentősen megváltozott. A korábbi, 8

SZML Kéziratos térképek. T-30., T-76. SZABÓ Lajos: Szegények és tanácsbeliek ellentéte Kunhegyesen a XVIII-XIX. század fordulóján. Szolnok, 1966. 27. FÉNYES Elek: Magyarország leírása. II. rész. Magyarország részletesen. Pest, 1847. 473. 1 ^YÖRFFY István: Alföldi népélet. Bp. 1983. 343. 12 , Lásd: 7. sz. jegyzet. 13

VÁLYI András: Magyar Országnak leírása. II. Buda, 1799. 465. TÓTH János: A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve. Jászberény, 1976. 47. OROSZI Sándor: Nagykunsági erdőtelepítések és fásítások a 18. századtól napjainkig. Egyetemi doktori dolgozat. Bp. 1985.55-57. 85