Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Bellon Tibor: A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége / 67. o.

bérét is a tanács állapította meg. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy egységes rendszer szerint bérezzék a munkásokat, senki se licitálhassa túl a másikat, ne legyen versengés a munkáskezekért, amiben gyakran mutatkozott hiány, különösen a nagyobb mezőgazdasági munkák idején. A XVIII. század közepén a Jászkunságban a tanácsbeli szenátorok közül egyet a szolgák inspektorának választottak, „kiknek kötelességekben fog állani, hogy minden szolgának a conventionalissát kiadja, és egy laistromot tartson, amellyben feljegyezze, hogy kinél szolgál, ki a neve és melly időben adatott ki conventionálissa, és ki nem akar szolgálni a determinált bérért."

20 1765-ben olyan szigorú rendszabályt hozott a kerületi tanács, hogy „azok a szolgák és cselédek, akik az új esztendőtől, vagyis január 1-től számított 3 nap alatt szolgálatra nem állanak, vagy a kerületileg megállapított vagy ezután szabályozandó bérrel meg nem elégszenek — amennyiben alkalmasak - soroztassanak be katonának: ha pedig alkalmatlanok, tiltassanak ki abból a községből."

2 A kitiltás kényszerével gyakran éltek a városi tanácsok. A munkát nem vállaló, idegenből bejött legényeket vagy lányokat egykettőre kiutasították a városok területéről, vissza a szülőföldjükre. Azt a gazdát pedig, aki bejelentés nélkül ilyeneket alkalmazott, súlyos pénzbüntetésre ítélték. Még olyan esetről is tudunk, hogy egy szolga benősült Karcagra, de a tanács nem méltányolta az állapotát, hanem feleségestől szülőfalujába utasította. Ezekkel az intézkedésekkel annak kívánták elejét venni, nehogy vagyontalan szegényekkel mértéktelenül felduzzadjanak a kunsági városok. A tanácsi gazdaságirányító munkában nemcsak a termelésre, hanem az értékesítésre is kiterjedt a figyelem. Rendszeresen tájékozódtak a piacokon mindenféle mezőgazdasági áru mozgásáról, értékesítési lehetőségéről. Tudták, hogy melyik vásárra mit érdemes vinni eladni, és hová, miért érdemes vevőként elmenni. Ezeket az információkat megosztották a város polgáraival. Az egyik legjobban megszervezett értékesítési forma a gyapjú- és juheladás volt. A kereskedők rendszeres kapcsolatot tartottak fenn a városok tanácsaival. Tél végén, tavasszal végigjárták az alföldi településeket, lekötötték az értékesítésre szánt élőállatokat és a gyapjút. Nagyobb összegű előleget hagytak a bírónál vételi szándékuk bizonyságául. A városok tanácsai előre tájékoztatták egymást, kölcsönösen megállapodtak mind az élőállat, mind a gyapjú árában, ezt nem tartották titokban a vevő előtt sem. Több megyényi területre is kiterjedt ez az információs rendszer, melyben elsősorban a jószágtartó gazdák érdekei jutottak kifejezésre. A gyapjú átvétele nyilvánosan történt a város udvarán. A végösszeget a kereskedők a tanácsnak fizették ki, majd a tanács osztotta széjjel a juhtartó gazdák között. Ennek a rendszernek több előnye volt: 1. A gazdák biztosak lehettek benne, hogy a legkedvezőbb áron értékesítették a gyapjújukat. 2. A kereskedő is nyugodt lehetett, mert a tanács szava garancia volt arra, hogy illetéktelen nem zavarja meg a megállapodást. 3. A tanácsnak 20

SZML Prot. Karcag, 1781. február 3. 258. (164.) 21 " HILD Viktor: Jegyzetek I-X. (Kézirat a Szolnoki Damjanich Múzeumban) II. A Jaszkun Kerület szabályrendeletei. 1765. november 26. 22

SZML Prot. Karcag, 1801. december 5. 264/731. 79