Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Bellon Tibor: A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége / 67. o.
A pásztorokat mindig a tanács fogadta, bérüket is a Kerülettel és más településekkel is egyeztetve határozta meg. A bért a lakosok a kihajtott jószágok után fizették. A legeltetés ideje alatt mind a tanács, mind a jószágtartó gazdák szemmel tartották állataik gyarapodását, figyelték egészségi állapotát, ügyeltek arra, hogy elegendő és jó legelője legyen az állatoknak. Ha a legkisebb fennakadást tapasztalták, azonnal intézkedtek. Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy mindennapi gondja volt a kevi tanácsnak a legeltető állattartás minden aprónak tűnő részlete. Ez a gazdasági szervezőmunka rengeteg energiát kötött le. Mai fogalmaink szerint a termelés megszervezése és folyamatos biztosítása az árutermelő állattartásra berendezkedett mezővárosi közösség virágzásának az alapja volt. Ennek minden hivatalos gondját a tanács vállalta fel. Intézkedései a közösség érdekeit szolgálták, ezért azok mindenkire egyformán kötelezően érvényesek voltak. 18 A mezőváros állattartó jellegét más is bizonyítja. A jószágállomány átmentésének legnagyobb gondja a feleltetés volt. Nagy erőfeszítésekkel lehetett csak annyi szénát kaszálni, amennyivel a telelő jószág tavaszig kihúzhatta. Ezért a városok arra törekedtek, hogy a legeltetési időt minél inkább széthúzzák. A legjobb szénatermő réteket tilalomban tartották a legelő jószág elől. A Jászkunságban a közös kaszálókon termett fű évenkénti kiosztása mindig tanácsi hatáskörbe tartozott. Mindig az adott év terméskilátásai döntötték el, hogy mennyi kaszálót oszthatnak szét a lakosok között. A felszabaduló kaszáló tovább a legeltető állattartást szolgálta. A telelő jószág tavasz felé már nehezen viselte az istállót. A takarmánya is nagyon megfogyatkozott. A tanács is azon volt, hogy a tanyákról - mert többnyire ott teleltek az állatok - minél előbb kihajtsák a legelőkre. Ennek az intézkedésnek kettős célja volt: a legelőbér behajtása szükségessé tette, hogy minden jószág után fizessen a gazdája, amelyik a legelőre kerül. Tél vége felé a tanács megbízottai végigjárták a teleltető helyeket, számbavették egy-egy gazda jószágállományát. Később már csak azt ellenőrizték, hogy valamennyi kinn van-e a legelőkön. - A másik cél pedig a szántóföldek, a vetések védelme volt. A szabadon legelő jószág nagy károkat okozhatott a növénykultúrákban. A tanyák között csak a munkaállatok — ökrök, lovak - maradhattak. Egy-egy nagyobb munka végeztével — mint pl. a tavaszi szántás, a gabona behordása és nyomtatása — még ezekből a munkaállatokból is alkalmi nyájakat vertek össze. A szántóföldi kultúrákkal csak ott kellett a tanácsoknak többet foglalkozniuk, ahol a határok egy részét fordulós rendszerben művelték. Egy fordulóban csak azonos fajta növényt lehetett termelni. Ezek betakarítása egyidöben történt. A felszabadult területeket a legelő állatok járták a tanácsi végzés szerint. Ugyanígy a tanács döntött a zártkertekben a gyümölcs- és szőlőszüret megkezdéséről, de még a kukorica törés kezdésére is ez a testület adott engedélyt. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a tanácsi irányítás az élet számos területére kiterjedt. A pásztorok, a csőszök, de még a gazdák által fogadott cselédek 18 BELLON Tibor: A mezővárosi szerep gazdasági háttere (Túrkeve gazdálkodásának két évszázada) Kézirat. Karcag, 1990. 19 , BELLON Tibor: Karcag varos gazdálkodása (Földművelés) Szolnok, 1973. 78
