Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
ADATTÁR - Cseh Géza: Adatok Szapáry Gyula politikai pályaképéhez / 369. o.
és a „Pesti Napló" hasábjain. Szapáry határozottan tagadta Mocsáry állításait, de az ellenérvek részletes felsorakoztatása kimaradt cikkeiből. Szapáry a kiegyezési törvényjavaslat védelme helyett egyszerűen kinyilatkozta, hogy a kiegyezést előkészítő 15-ös albizottság jelentése feletti további vitának nincs helye. Szerinte 1867 nem megszünteti, hanem felvirágoztatja alkotmányunkat és nemzeti önállóságunkat. Szapáry Gyula a kiegyezés engedmény jellegét beismerte, de tagadta ezek káros következményeit, a függetlenség megnyirbálását és a centralizáció veszélyét. Mocsáry Lajos szerint a Pragmatica Sanctio elve az osztrák-magyar kiegyezés tervezetében nem érvényesül. Nem két különálló társországról van szó, melyeknek közös az uralkodójuk, hanem egy egységes birodalomról. Szapáry a Pesti Napló 1867. február 5-én megjelent számában Mocsáryval szemben a 15-ös bizottság javaslatára hivatkozott, mely leszögezi, hogy Magyarország alkotmányos önállósága sértetlenül fennmarad. Továbbá az államadósságok és a kereskedelem területén Magyarország jogilag különálló országként fog a többi nemzettel egyezkedni. Két nappal később pedig ugyanabban a lapban a közös delegációk intézményét vette védelmébe, melyeket előzetesen Mocsáry rendkívül hevesen támadott. Szapáry szerint a delegációk nem csökkentik Magyarország alkotmányos jogait, mivel törvényeket nem hozhatnak. A külügy és a hadügy szükségleteit a közös delegációk határozzák ugyan meg, de a hadsereg Magyarországra eső kvótájának megállapításában az országgyűlés közvetlenül befolyást gyakorol. 25 Mocsáry viszontválaszaiban leginkább a delegációk kérdésében cáfolta Szapáry állításait. A függetlenségi poÜtikus szerint a közös delegációk törvényalkotási jogot nem kapnak ugyan, erre azonban nincs is szükség, mivel feladataik elsősorban törvényalkotási funkciók, melyeket a magyar országgyűlés hatásköréből kivettek. A Mocsáryval kialakult hírlapi csatározásokban Szapáry kétségtelenül alulmaradt a kiemelkedően tehetséges függetlenségi politikussal szemben. A fiatal gróf rendkívül szilárd 67-es meggyőződése kitűnik ugyan a sorokból, de ez sajnos nem társul megfelelő vitakészséggel és diplomatikussággal. Szapáry merevsége nagyfokú határozatlansággal is ötvöződött, mely a pályafutásában később jelentkező kudarcok egyik okaként jelölhető meg. Gazdasági, közigazgatási és pénzügyi kérdésekben korának neves szakemberei közé tartozott, mégsem válhatott oly sikeres politikussá, mint Tisza Kálmán, Wekerle Sándor vagy Tisza István. Emberi gyengeségei a vármegyéjével való kapcsolatában is megnyilvánultak. Elsősorban abban a nevezetes és sokáig emlegetett ügyben, mely 1869 januárjában Szapáryt véglegesen szembefordította korábbi híveivel, akiknek élén az 1860-as évek elején oly kitartóan küzdött az alkotmányos jogok visszaszerzéséért. Az ügy előzményei 1867 őszére nyúlnak vissza. 1867. szeptember 1-én az egri képviselőtestület ülésén a városi képviselők kiegyezés ellenes, függetlenségi érzelmeiket kifejező lelkes hangú határozatban szavaztak bizalmat Kossuth Lajosnak. 1867. szeptember 14-én a belügyminiszter leiratot intézett Heves-Külső-Szolnok vármegye közönségéhez, mely24 Uo. 114-115. 25 Pesti Napló 1867. február 7. 26 Uo. február 15. 374
