Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Oklevelek Külső-Szolnok vármegye XIV. századi történetéből / 283. o.

Az oklevelet teljes terjedelemben már közölte Bártfai Szabó László két alkalommal is , csonkán pedig megjelent a Budapest oklevéltárban is . Megtalálható az OL DL gyűjteményében is, amely valószínűleg egykorú, egyszerű másolat. A hajtogatások mentén nehezen, de olvasható. A négy nagyobb folttal lefedett terület a fotókópián nem betűzhető' ki, csak az eredetin. OLDL42.317 Az oklevél felbecsülhetetlen történeti értéke - mint egyetlen ilyen bizony­ságnak - abban rejlik, hogy erősíti azt a feltételezést, hogy a meghirdetett nemesi közgyűléseit (proclamata congregatio-it) a szokásos módon nem a szomszéd várme­gyékkel tartotta Külső-Szolnok, mert azok (Pest, Heves, Csongrád, Békés, Kraszna, Szatmár, Bihar) nem a vajda joghatósága alá tartoztak. 24. Széchényi Ferenc megkapja Csány egész falubirtokot 1374. május 19. „Az egri káptalan megeskette [Széchényi] Mihály egri püspököt, a már meghalt [Széchényi] Tamás erdélyi vajda fiát, [Széchényi] Ferenc [Frank] mestert Vas és Sopron vármegyék főispánját, továbbá ugyanazon Széchényi [de Zechen] Tamás vaj­dának a fiait Miklóst és Simont; hogy Hardbordy Miklós borsvai 1 főesperes, kanonoktól a magának szerzett - Szolnok vármegyében a Tisza mellett levő Csány - falubirtokot [Saan vocatam in Comitatu de Zolnok prope Tyciam] 2 Széchényi Ferenc elsősorban a padovai hadjárat­ban 3 tanúsított hűséges szolgálataiért kapta ajándékba, örökös birtoklásra; a Pünkösd előtti hatodik napon [május 19-én], az Úrnak az 1374-dik évében!!. . Az eredeti iratot nem láttuk, a forrást közló' Fejér György is kéziratos munkából merítet­te az anyagot, amely elé regesztat is írt, amely magyarul így hangzik: „Az egri káptalan a hajdani Széchenyi Tamás vajda fiát, Széchényi Mihály egri püspököt, a testvéreivel megeskette, hogy Harbordy Miklós borsvai fó'esperestó'l, különösen a padovai hadjáratban szerzett szolgálatai ju­talmául kapta meg Csány földet Széchényi Ferenc." FEJÉR György: Codex diplomaticus Hungáriáé. IX/4. köt. Buda, 1832. 610. 10 BÁRTFAI SZABÓ László: Pest megye történetének okleveles emlékei. Bp. 1938. 520-521.; BÁRTFAI SZABÓ László: A gróf Széchényi család története. I. Bp. 1911.490-491. 11 CSÁNKI Dezső GÁRDONYI Albert: Budapest történetének okleveles emlékei. I. Bp. 1936. 64. Beregi. 2 Csány, ma Csány telek Csongrádtól délre kb. 18 km-re van, akkor Külsó'-Szolnok vármegyének a Csongrád vármegyében levő zárványa volt. 3 VI. Incze pápa 1360. április 26-án kérte I. Lajos magyar király segítségét Visconti Bernardo el­len, aki 1360-ban a pápai birtokokat háborgatta. I. Lajos Laczkfi [Lackffy] Miklós vezetésével katonaságot küldött októberben és novemberben. Nyilván e hadjáratban vett részt Szécsényi Ferenc is. .• 4 Anal. Dipl. Wagnerio-Jankovics Tom. A p. 159. 315

Next

/
Thumbnails
Contents